Hertelendy Miklós

1813 - 1877.

Hertelendy Miklós huszár ezredes. (a Vas vármegyei ágból). Született 1813. május 2. Pesten, meghalt 1877. december 4. Magyargencsen.

Birtokos nemesi származású, apja császári és királyi ezredes, magyar.

Miklós a bécsújhelyi katonai akadémián végez. 1831-től hadfi, 1846-tól főszázados a 6. huszárezredben. A Debrecenben állomásozó Würtenberg huszárezredhez került, 1846- ban főszázados.

1848 szeptemberétől részt vesz a Jellacic elleni harcokban és a pákozdi ütközetben.

1848 október 27. (16)-től őrnagy, osztályparancsnok a honvédsereghez csatlakozó ezredénél. November 26. (december 1.) től alezredes ugyanitt.

A szabadságharc több nagy csatájának hőse, Szolnoknál és Isaszegnél nagy szerepe volt a győzelemben.

1849. január 22. Perczelnek Ottinger elleni csatájában, Szolnoknál az ellenség által erősen tartott hidat elfoglalta, huszárezredével az ellenség lovasságát tönkreverte, miért Őt Perczel nyilvánosan megdicsérte és vitézségéért elismerését fejezte ki. Ő volt a szolnoki csata egyik legkiválóbb hőse.

Számos más ütközetben is az ellenséges lovasságot megszalasztotta.

1849. január 25. a Bedei csata (Pál-napi ütközet); Cegléden 1849. január 25-én zajlott a Bedei csata, és mivel ez Pál napjára esett, a nép elnevezte Pál-napi csatának. Hadászati értelemben ez nem is csata, hanem ütközet volt, mivel annak nevezik a hadtestek, vagy annál kisebb erők (hadosztály, dandár, zászlóalj) által vívott harcot, amely nem befolyásolja döntően a hadjárat eredményét. Ellentétben a csatával, amely a hadtestek, vagy azoknál nagyobb kötelékek, pl. hadseregek által megvívott harc, ami döntően befolyásolja a hadjárat vagy az egész háború lefolyását. A Bedei (Pál-napi) csata (ütközet) a téli hadjárat része volt. A ceglédi ütközetben a két szembenálló parancsnok a császári királyi csapatok részéről Ottinger tábornok, a magyar csapatok részéről Perczel tábornok volt. Január 27-én Dembinski tábornok és Perczel Mór összeveszett a további hadászati teendőket illetően, Perczel Mór lemondott, hadtestét előbb ideiglenesen Hertelendy Miklós alezredes, majd véglegesen Répásy Mihály vette át.

1849. február 26. ezredes, a 6. huszárezred parancsnoka, egyben hadosztályparancsnok Perczel seregében, a későbbi 2. hadtestben. Május 26-tól négyheti szabadságon, majd az újonnan alakuló 19. huszárezred szervezésével bízzák meg. 1849. februárjában, a II. hadtest, Hertelendy-hadosztálya Tiszaörs és Kunmadaras térségében helyezkedett el.

1949. október 3-án, a komáromi várban tette le a fegyvert. Menlevelet kapott, Kemeneshőgyészre, apósához költözött. Élete további részében Magyargencsen vásárolt birtokán gazdálkodott.

1867/68-ban a Vas megyei honvédegylet tagja. Haláláig visszavonultan él Vas megyei birtokán.

Síremléke a magyargencsi Ótemetőben van. Felirata: Itt nyugszik Hertelendi HERTELENDY MIKLÓS huszár ezredes, szül. 1813. május 2. meghalt 1877. dec. 4. A felejthetetlen jó atya emlékére emelték hálás gyermekei. Béke hamvaira! Anyaga: fehér márvány. Helye: Magyargencs


Irodalom: BONA Gábor: Tábornokok és törzstisztek a szabadságharcban 1848-49. Bp. 1983. - H. SZABÓ Lajos: A magyargencsi hazafi. - Napló, 1997. márc. 14

Hertelendy Miklós huszárezredes
Hertelendy Miklós huszárezredes





68. Szolnok, 1849. január 24.
Perczel Mór honvéd tábornok utasítása Hertelendy Miklós alezredesnek.
Hadi intézkedés Cegléd január 25-i elfoglalására.
Szolnok, Január 24-e, 1849.

Hadi intézkedés 25-én Cegléd leszen elfoglalandó.
E végre Hertelendy alezredes Abonyból 25-én reggel pontban 10 órakor megindul és Ceglédet homlokban támadja meg. Jobb szárnya fedezésére vagy inkább recognoscirozás* végett egy század lovasságot fog Cegléd közelében már detachirozni** Perczel Miklós őrnagy dandára Hertelendyvel menend és őt támogatandja.Kazinczy alezredes Törtölről szinte tíz órakor indul. Már Cegléd közelében folytonos rapportot*** tartand Hertelendy alezredes úrral. Ha előbb érkezne, bevárandja őt, hogy egy magasságba jöjjenek, és midőn Hertelendy 3 algyú lövést tesz, fogja a támadást ő is megindítani. Míg Hertelendy homlokban a szolnoki országútról teszi támadást, addig ő a Kőrösi út felé kanyarodva fog működni. De nem úgy, mint Szolnoknál! Hanem pontosan kis kanyarodással és rohanással.
A támadásnak mindenütt gyalogsággal kell történie. Ha algyúkra akadnának, úgy a gyalogság jobbra balra az útról leküldve a kisebb utcákon át rohanjon be, és az algyúk ellenében algyú alkalmaztassék, míg a lovasság kezdetben csak szárny fedezőleg vagy tartalékúl használtassék, és csak a gyalogság után nyomúl előre, vagy szerencsés siker után üldözésre siettetik.
A főtest Szolnokról 6 órakor pontban indul ki, úgy hogy a mennyire csak lehet, Ceglédet szinte megközelíthesse, és részint felfogadására, részint támogatására szolgáljon az előcsapatoknak.Ha az ellenség Cegléd előtt harci állomást venne, vagy éppen elébe járulna, úgy a főtest beközeledése minden jelre bevárandó jó positióban Abony és Cegléd között. A szükséges cirkálók mindig jobbra balra küldetvén.
Szinte bevárandó Cegléd és Abony közt a főtest ahogy bizonyosságig emelkedve, hogy az ellenség Pestről még nagyobb erőt nyert, melly jelenleg nem több a tegnap előtt inen elűzött 1400 vasasnál, és tegnap vaspályán odaérkezett 2500 gyalognál.
Ha Kazinczy nagyobb erővel találkoznék, az esetben az Abony Ceglédi útra vonul a legközelebbi mellékúton, mégis tüstént signált adva, hogy segélyére Hertelendy elébe küldhessen. E végre a mellékutakról pontos tudósítást szerzend és ügyes lovas kalauzokat viend.
Az ellenség ereje ha még ma ismét 2500-zal szaporittatnék, még sem leszen olly nagy, mint a támadására rendelt két előhadé, melly míg hátul fedezve van és biztos támaszt várhat.
Miértis a kellő óvatosság mellett mégis a legnagyobb energiával és odaáldozással kell e dispositiót végrehajtani; mert ha mi olly nevezetes erővel az ellenség e megszakadt részét sem birandjuk elverni, és ez által magunknak annak főereje felé egyéb táboraink segítségére rést nyitni, úgy nem érdemeljük, hogy katonáknak neveztessünk.
Míg a szabadság dicső fija a híres vitézségű Dembiński generál a főtestet saját maga vezérlendi, én magam is előre fogok sietni az előcsapatok működései személyes támogatására és lelkesítésére.
Isten segítsen bennünket és bennünk - Hazánkat!
Perczel Mór
Az idős Hertelendy Gábor huszárezredes
Az idős Hertelendy Gábor huszárezredes

A csata döntő pillanatát az osztrák Kampen tábornok átkaroló támadása jelentette. Ha ez sikerül neki, körbezárhatta volna a magyar sereget.Kampen lovassága azonban nem számított arra, hogy váratlanul egy tomboló fergeteg erejével és vadságával lecsapnak rájuk a magyar huszárok! Hertelendy nagyszerű katonatisztnek bizonyult.

"A szabadságharc katonája

A bécsi udvar nem akarta elfogadni a magyar hazafiak jogos követeléseit. Elsőként Jelasics horvát bánt küldték a magyar szabadságharc leverésére. A döntő összecsapásra Pákozd mellett került sor. Móga János seregében ott szolgált Hertelendy is. A horvátok és az osztrákok hiába támadtak, mert a magyar honvédek és a nemzetőrök visszaverték a próbálkozásaikat.

Az isaszegi csata
Az isaszegi csata

Személyes bátorságával példát mutatott az alárendeltjeinek. Jelasics kénytelen volt elmenekülni, és a győzelem hatalmas lelkesedéssel töltötte el a magyarokat!
Hertelendy a forradalom azon hősei közé tartozott, akik a szabadságharc első percétől az utolsó napig küzdöttek. Bátorságáért előléptették, először őrnaggyá, aztán ezredessé. 1849 tavaszán Damjanich János alárendeltségében szolgált a szolnoki csata idején. A huszárok halált megvető bátorsággal lerohanták az osztrák ágyúkat, és megfutamodásra kényszerítették az ellenséget. Az osztrák lovasság ellentámadásai sikertelennek bizonyultak, mert ebben a csatában is a huszárok diadalmaskodtak.
A bátor magyar főtisztet a komáromi várban érte a szabadságharc vége. Menlevelet kapott, így az osztrák hatóságok nem üldözték. Mélységesen csalódott a császári udvarban, ezért soha többé nem volt hajlandó Bécset szolgálni. 1877-ben hunyt el. Emlékét a Hegyvidéken kívül falujában, Magyargencsen is egy utca őrzi. Hertelendy Miklós nemzedéke legértékesebb tagjai közé tartozott. Megértve a magyar nemzeti függetlenség fontosságát, habozás nélkül, elképzelhetetlen bátorsággal küzdött minden magyar szabadságáért."

- Hegylakó magazin -

Perczel Mór tábornoktól
Hertelendy alezredes úrnak, az I. hadosztály parancsnokának

Abonyban
HL 1848/49: 10/441a

Magyar nyelvű, eredeti tisztázat.

Ottinger és Perczel - a második menet: a szolnoki és ceglédi ütközet, 1849. január 22. és 25.

Perczel Mór hadteste, a Középponti Mozgó Sereg az 1849. január 2-i haditanács határozata alapján azt a feladatot kapta, hogy a főváros kiürítése alatt lássa el annak védelmét, majd pedig lassan, utóvédharcokat vívva vonuljon vissza Szolnokig. Perczel január 4-ről 5-re virradó éjjel ürítette ki, de ő maga csak 5-én délben hagyta el a fővárost. Ezt követően seregével az Üllő-Monor-Alberti-Irsa útvonalon január 7-én Ceglédre érkezett.

Perczel január 8-án Ceglédről levelet intézett Görgeihez, amelyben "hazánk elkülönülten működő hadtesteinek együttes cselekvésmódjára vonatkozó nézeteit" közölte tábornoktársával. A levél eredetije ismeretlen, de tartalmát tekintve valószínűleg megegyezett Perczel másnap, január 9-én Mészáros Lázárhoz intézett levelével. Perczel ebben beszámolt visszavonulásának irányáról, majd kifejtette, hogy "ha a magyar hadsereg az ellenséges csel, ármány s készültségi túlnyomósság áldozatja lenni nem akar, mielőbb a külön csapatok s eldarabolt seregek jelenleg céltalan mozdulatjait összhangba hozni, s azoknak irányt adni szükséges; bátor vagyok tisztelt Tábornok urat teljes tisztelettel felszólítani, miszerint jelen állásáról s jövőre célzott működéseiről engemet jelen futár által értesíteni szíveskedjék, hogy előforduló esetben akár védelmét használni, akár támogatására lenni tudhassak."

Január 10-én Perczel már Szolnokon volt, s nem lehetett tudni, meddig szándékozik folytatni visszavonulását, s aznap meg is írta az OHB-nak, "a Tiszán innen nem szándékom csatát elfogadni, és ezt csak Törökszentmiklós és Szolnok között fogom szoríttatás esetében tenni". A Szolnokon tartott haditanácson Kohlmann József ezredes azt javasolta, hogy védjék a Tisza vonalát, de Perczel ezt elvetette. Január 13-án elhagyta Szolnokot, s kijelentette, hogy Debrecen alá szándékozik vonulni. S valóban tovább folytatta a visszavonulást, mert január 15-én már Karcagon volt seregével együtt.
Holott Perczelt nemigen üldözte senki. Windisch-Grätz a főváros bevétele után biztosra vette, hogy a magyar forradalomnak heteken belül vége lesz, a honvédség alakulatai fel fognak oszlani, a sorezredi csapatok pedig lassan visszatérnek a császári zászlók alá. A cs. kir. fővezért az erődökön kívül egyedül Görgei hadteste izgatta, s csupán ezt üldöztette nagyobb erőkkel. Szolnok irányába csak Franz Ottinger vezérőrnagy két vértesezredből, egy lovas- és egy röppentyűütegből álló dandárját küldte január 8-án, akkor, amikor Perczel már Cegléden volt.

A dandár feladata a Pest és Szolnok közötti vasút- és távíró összeköttetés és a szolnoki Tisza-híd helyreállítása, valamint általában a Tisza-vonal megfigyelése volt. Ottinger január 11-én érkezett Ceglédre, 13-án pedig megszállta Szolnokot. Hamar rájött, hogy a szolnoki állás egy olyan zsákhoz hasonlítható, amit mindig a támadó félnek van módja bekötöznie, mert a Zagyva és a Tisza összefolyása lehetővé teszi a várost védő csapatok bekerítését. Ez télen különösen így volt, hiszen a mínusz 15-20 fokos hidegben a folyókon lovassággal és tüzérséggel is szinte észrevétlenül át lehetett kelni. Ottinger ezért egyrészt gyalogságot kért a város védelmére, másrészt folyamatosan jelentette a fővezérségnek aggasztó állását. Windisch-Grätz azonban szokása szerint későn ébredt. Január 22-én megkérdezte Jellačićot, nem kellene-e Ottinger dandárját Abonyba visszavonni. A rövidesen beérkező hadijelentésekből nyilvánvalóvá vált, hogy ez az ötlet korábban is eszébe juthatott volna.

Január 15-én ugyanis mind Perczel, mind Répásy rendeletet kapott az OHB-tól, amely megparancsolta a visszavonulás leállítását, s támadó fellépésre utasította a két hadtestet. Január 18-án Perczel jelentette az OHB-nak, hogy másnap megindul Szolnok felé. Répásytól komoly erősítéseket kapott, így több mint 16.000 emberrel és 52 ágyúval rendelkezett.

Ottinger érzékelte az őt fenyegető veszélyeket, mert január 20-ától kezdve állandó készültségben töltötte az éjszakákat. Január 22-én Perczel csapatai megkezdték a támadást. Hertelendy Miklós alezredes dandárjának a szolnoki Tisza-hidat kellett támadnia, a Kazinczy Lajos alezredes vezette jobbszárnynak pedig eközben a Zagyván átkelve jobbról kellett volna az ellenség hátába kerülni. Az irtózatos ködben azonban a katonák az orrukig sem igen láttak, s Kazinczy csapatai egyszerűen eltévedtek. Hertelendy hadoszlopa meg is támadta a Tisza-hidat, de az őrség egyelőre még visszaverte. Közben Ottinger jelentést kapott, hogy a várostól északra honvédcsapatok kelnek át a Tiszán. Hertelendy csapatai rövidesen elűzték a hídőrséget, a Perczel Miklós őrnagy vezette tartalék dandár pedig Szolnoktól délre kelt át a jégen. Ottinger felismerte, hogy ha nem akar csapdába kerülni, vissza kell vonulnia, s csapataival egy ütemben Ceglédig retirált.

A vereség komoly zavart keltett a budai cs. kir. főhadiszálláson. Mindjárt akadt gyalogság, amiért Ottinger korábban hiába könyörgött. Windisch-Grätz január 23-án utasította a Görgeit üldöző Anton Csorich altábornagyot, hogy egy dandár kivételével egész erejével gyorsított menetben térjen vissza a fővárosba. Ugyanezen a napon utasította a Schlik altábornagy segítségére küldött Schulzig altábornagyot, hogy egy lovasszázadot különítsen ki Poroszló felé, amely azt híresztelje, hogy 10.000 ember és 30 löveg érkezik oda. Ezzel elérhető, hogy a Szolnoknál álló ellenség a Poroszlón és Tiszafüreden át Debrecenbe vezető visszavonulási útját veszélyeztetve lássa.
Perczel elképzelése az volt, hogy ezután Gyöngyös és Tiszafüred felé működik, részint azért, hogy Görgei visszavonulását megkönnyítse, részint azért, hogy meggátolja az ellenségnek a tiszafüredi úton való előnyomulását.

Perczel január 23-án és 24-én Szolnokon maradt, s másnap itt adta ki intézkedéseit a támadás folytatására. Az intézkedés szerint január 25-én Hertelendy Miklós alezredes hadosztályának reggel 10 órakor kellett Abonyból Cegléd felé indulni, s homlokból, azaz szemből Ceglédet megtámadnia. A hadosztály jobbszárnyát egy század lovasságnak kellett fedeznie. Ehhez a hadosztályhoz csatlakozott Perczel Miklós őrnagy gyalogságból álló dandára is. A Törtelen lévő, Kazinczy Lajos alezredes vezette hadosztálynak szintén 10 órakor kellett megindulnia, s Hertelendeyvel egy vonalban haladva, kis kanyarodással a nagykőrösi út felől támadnia. A támadásra a jelt Hertelendynek kellett megadnia három ágyúlövéssel. A főerőknek Perczel személyes vezénylete alatt reggel 6 órakor kellett megindulniuk, hogy ha a két, élen haladó hadosztály túlerőbe ütközne, felfogja azokat, illetve támogassa küzdelmüket. Ha az ellenség erősítést kapott volna, az élen haladó hadosztályoknak szintén be kell várni a főerőket. Perczel utasítása szerint mindenütt gyalogsággal kellett támadni, méghozzá a mellékutcákon keresztül, a tüzérséggel pedig tüzérséget kellett szembeszegezni. A lovasságot kezdetben csak a szárnyak fedezésére, vagy tartalékként lehetett használni.

A haditervek azonban ritkán szoktak a hadvezérek elképzelései szerint megvalósulni, s ez esetben is ez történt. Ottinger vezérőrnagy nem Cegléden várta Perczel támadását, hanem két vértesezredével és tüzérségével a város előtt, Abony felé foglalt állást. Windisch-Grätz tábornagy január 23-án az 5. vadászzászlóaljat küldte megerősítésére, s ez 24-én Cegléden csatlakozott is Ottingerhez. Január 24-én egy újabb, gránátosokból álló zászlóalj és némi tüzérség indult Budapestről Ceglédre.

Január 25-én reggel Ottinger a 7. Hardegg vértesezred egy szakaszát felderítésre küldte Riess alezredes vezetésével Abony felé. A szakasz 9 óra tájban egy huszárcsapatba ütközött, amelyet visszavert, de aztán rájött, hogy a huszárcsapat az előnyomuló magyar sereg elővédje. A Hardegg-vértesek története szerint Riess azonnal erősítésért küldött, s ezután egyetlen szakaszával olyan módon manőverezett, hogy meg tudta téveszteni a magyarokat, s így időt nyert ahhoz, hogy Ottinger nyugodtan felállíthassa dandárját. Az ezred krónikása alighanem kicsit szépített a történteken, hiszen húsz-harminc vértessel aligha téveszthetett volna meg egy magyar dandárt. Valószínűleg az történt, hogy a Hertelendy-hadosztály lovassága túlzottan előrehaladt, s be kellett várnia a gyalogságot és a tüzérséget.

Ottinger az abony-ceglédi út déli oldalán a Hardegg-vértesek négy századát, az úton a lovasüteg három lövegét, az út északi oldalán a Wallmoden-vértesek hat századát állította fel. A Wallmoden-vértesektől északnyugatra, a vasútállomás előtt szintén két század Hardegg-vértes állt. A szélső jobb szárnyat egy fél lovasüteg biztosította. A vasútállomást az 5. vadászzászlóalj négy százada védte. Már az ütközet megkezdése után érkezett vasúton Pestről a gránátos zászlóalj és egy lovasüteg. A lovasüteg felét sikerült kirakni, s ezt is a tűzvonalba küldték.

Az ütközet a városon kívül a tüzérség párbajával kezdődött. Ottingernek a beérkezett fél lovasüteggel együtt kilenc lövege volt, a magyaroknak - a cs. kir. források szerint - tizennégy. Ha valóban ennyien voltak, akkor a Hertelendy-hadosztály tüzérségén kívül csupán a Perczel-dandár lövegeinek egy része vett részt a tűzpárbajban. Ottinger már-már arra gondolt, hogy rohamra indítja a Hardegg-vérteseket, amikor délután 1 óra tájban a cs. kir. dandár jobb oldalában feltűnt egy magyar üteg, és elkezdte lőni a vérteseket. Ottinger ekkor kapta a jelentést, hogy a magyarok megkerülték a jobbszárnyát, s veszélyeztetik visszavonulási útvonalát. Ezért a gyalogságot vasúton Albertiba indította, s a vértesekkel visszavonult Ceglédre. A Hardegg-vértesek krónikása szerint Ottinger a városon vágtában haladt át, ezt követően Ceglédbercel és Cegléd között ismét felállította vérteseit, majd visszavonult Albertire. A magyar hadijelentés és Ottinger Albertiből írott jelentése azonban kevésbé tervszerű visszavonulásra mutatnak. Ez utóbbiban Ottinger arról írt, hogy a magyarok tizenkétfontos, tehát nagy kaliberű és lőtávolságú lövegekkel lőtték csapatait, s emiatt kényszerült visszavonulásra. Mivel tudomásunk szerint a bevetett magyar ütegek között csak hatfontosak voltak, Ottinger megállapítása igen komoly bók a magyar tüzérség teljesítményének.

Amiről viszont teljesen hallgatnak forrásaink, az a magyar gyalogság. Ennek okát csak találgathatjuk. Elképzelhető, hogy a gyalogság meg sem érkezett. Ha a dandárok valóban 10 órakor indultak el, mint ahogy ezt Perczel elrendelte, akkor a gyalogság délután 1 óra tájban, de inkább később érhette el a csatateret. Azaz, mire megérkezett, az ütközetnek már vége is volt. Igaz, a város előtt felállított nehézlovassággal a gyalogság úgysem igen tudott volna mit kezdeni.

Ottinger Ceglédbercelen hátrahagyta a vadászzászlóaljat és a Wallmoden-vértesek két századát, többi csapataival pedig Albertin egyesült a fővárosból segítségére küldött csapatokkal. Itt a parancsnokságot Karl Zeisberg vezérőrnagy, Jellačić vezérkari főnöke vette át. Zeisberg maga is erősítéseket sürgetett, s úgy vélte, hogy a magyarok nem csak Szolnokot akarták visszafoglalni, hanem a további előnyomulásra törekszenek. A magyar sikerek olyan rémületet keltettek a cs. kir. főhadiszálláson, hogy Windisch-Grätz újabb erősítéseket indított Albertibe, sőt, a Görgeit üldöző csapatok egy részét is visszarendelte a főváros védelmére.

Perczel táborához még a szolnoki ütközet után csatlakozott Henryk Dembiński altábornagy, aki néhány napja érkezett Párizsból. Kossuth Perczel hadtestének megszemlélésére küldte a táborba, azzal a távlati szándékkal, hogy Dembińskit nevezi ki a honvéd fősereg vezérévé. Perczel a szolnoki és ceglédi sikerek után folytatni akarta előnyomulását, de január 26-i jelentésében már arról számolt be, hogy visszavonja seregét Szolnokra.

A hadügyminisztérium ugyanis két, később tévesnek bizonyult jelentés alapján arra utasította Perczelt, hogy hadtestéből egy hadosztályt küldjön a tiszafüredi hidat fenyegető 4-5000 főnyi ellenség megállítására. A hírek valótlansága bebizonyosodván, Perczel folytatni akarta előnyomulását, de az említett hadosztály vezérletével megbízott Dembiński továbbra is ragaszkodott annak kikülönítéséhez. Erre aztán január 27-én a két tábornok csúnyán összeveszett, Perczel lemondott, Dembiński átvette az említett hadosztályt, s elindult vele Tokaj felé. Perczel hadtestét előbb ideiglenesen Hertelendy Miklós alezredes, majd véglegesen Répásy Mihály vette át. a hadtest még Répásy megérkezése előtt Dembiński utasítására elhagyta Szolnokot is, és, Kossuth mély felháborodására, felgyújtotta maga mögött az ottani Tisza-hidat.
A cs. kir. csapatok január 26-án értesültek a magyar visszavonulás megkezdéséről, s január 28-án ismét megszállták Szolnokot. Ezt követően a város térségében egy bő hónapig szüneteltek a hadműveletek.

Perczel hadjáratának lélektani szempontból komoly jelentősége volt, hiszen egy magyar sereg az állandó visszavonulások és többnyire vesztes védekező harcok után támadásban is megmutatta az erejét. Másrészt e hadjárat azzal, hogy a Windisch-Grätz által oly fontosnak tartott fővárost látszott veszélyeztetni, az ellenséget erőinek más pontokon való meggyengítésére késztette. Ez kétségkívül megkönnyítette Görgei visszavonulását is, noha a feldunai hadtest Csorich visszarendelésekor már amúgy is kicsúszott a cs. kir. csapatok gyűrűjéből.