Hertelendy Kálmán

1820 - 1875.

1820. március 28. - 1875. . november 18. 

Honvédszázados, országgyűlési képviselő, később Zala főispánja.

""...Végre május 20-ának éjjelén megkezdte Görgey a döntő támadást, mégpedig több ponton: így a Teleki-háznál, a fehérvári és bécsi kapunál és a Nádor-kertben. Hajnal volt, amikor Inkey, a 47. zászlóalj őrnagya, elsőnek hágott föl a bástyafalra. Nemsokára egészen a magyarok kezében volt a Vár, és minden oldalról vörös zsinóros, barna atillás honvédek nyomultak elő. A 47. zászlóalj kapitánya, Hertelendy Kálmán lőtte meg Hentzit, és a zászlóalj egyik honvéde, Püspöky Gracián tűzte ki az első nemzeti zászlót, amiért jutalmul 1000 pengő forintot kapott. Azt az örömmámort nem tudta, és nem fogja tudni leírni toll soha!...""

(Vay Sándor gróf: 'Régi nemes urak', 1909)

A döntő roham

A döntő roham május 21-én hajnali három órakor indult, miután valamennyi löveg össztüzet adott a várra. A rés ellen az I. hadtest csapatai indultak támadásba, a II. hadtest délről, a III. hadtest északról támadott, Kmety pedig a vízvédművet foglalta el. A támadás nehezen indult, de később a magyarok sikeresen behatoltak a várba. Hamarosan elfoglalták a Ceccopieri-zászlóalj védte várkertet, de miután az ellenük harcoló magyarok erősítést kaptak, az olasz katonák rögvest megadták magukat. A győztes honvédek zászlaját, a Zala vármegyei 47. honvédzászlóalj tagja lebesbényi Püspöky Grácián (1817-1861), honvéd hadnagy, tűzte ki elsőként a visszafoglalt budai várra.[1] A vár reggel hétkor már az ostromlók kezén volt és Hentzi is elesett a védelem során. A zalai 47. honvédzászlóaljhoz tartozó hertelendi és vindornyalaki Hertelendy Kálmán honvéd százados lőtte meg. Az összecsapásban 368 magyar lelte halálát, és kb. 700-an sebesültek meg.

A világosi fegyverletétel után közlegénynek sorozták be, innen 1850 októberében váltságdíj lefizetése ellenében szabadult.

Lesencetomaji birtokán gazdálkodott, majd 1869-ben a zalaszentgróti választókerület képviselőjévé választották, végül 1872-ben Zala megye főispánjává nevezték ki.

ZAOL - Frissen - 2021.05.23. 19:00

Foki Ibolya:

Hertelendy Kálmán a hős honvéd százados

Hertelendy Kálmán 1820. március 28-án született Zalaegerszegen. A Hertelendy család lesencetomaji ágából származott, amelyet apja, Hertelendy Károly alapított.

Anyja Nedeczky Terézia, az ő hozományaként szerezte a család a lesencetomaji birtokot. A felnövekvő Kálmánnak, mint egyetlen gyermeknek, a szülők anyagi támogatásuk, kapcsolataik révén minden lehetőséget megadtak a tanulásra, érvényesülésre. Így jogi tanulmányai végeztével 1844-től 1847-ig már az Egerszegi járás al-szolgabírói tisztségét tölthette be. Ugyanekkor tiszteletbeli megyei aljegyzőként is feltűnik.

Politikai nézeteit tekintve – a családi hagyományokból adódóan – inkább a konzervatívokhoz állt közel. Ebből kifolyólag az 1847-es megyei tisztújításon győztes liberális ellenzék eltávolította pozíciójából. Ezután feltehetően a családi birtokon gazdálkodott. Kissé nyughatatlan jellemét, a közélet iránti elkötelezettségét apjától örökölte. Az 1848 tavaszától kibontakozó események őt is megérintették. Részt vett a helyi nemzetőrség szervezésében; május-június folyamán ő lett lakóhelye, Lesencetomaj 54 főnyi nemzetőrségének kapitánya. 1848 szeptemberében – egész addigi életét hátrahagyva – tiszti szolgálatra jelentkezett a Zala megyei mozgó nemzetőrzászlóaljhoz. Jelentős szerepet vállalt a szántói és tapolcai járásbeli önkéntesek toborzásában. A zászlóaljban 1848. szeptember 23-án több társával együtt századosi rangot kapott. A tűzkeresztségen 1848. október 3-án, Nagykanizsán estek át, amikor a lakosság segítségével kiverték a megszálló horvátokat a városból. Amikor az alakulatból 1848 novemberében létrejött a 47. honvédzászlóalj, honvédként is százados lett.

Hertelendy Kálmán bátor katonaként küzdött a harcokban. 1848 októberének második felében részt vett Muraköz felszabadításában, 1848. december 30-án pedig a móri ütközetben. 1849. április 26-án, a diadalmas tavaszi hadjárat során, az első komáromi csatában tanúsított példamutató hősiességét a szintén a 47. honvédzászlóaljhoz tartozó tiszttársa, Kerkápoly Tivadar százados örökítette meg. Ezt írta: "Midőn teljesen körülzárattunk, az ellenség soraiból egy főtiszt a legénységünket arra tüzelte, hogy tisztjei ellen forduljon, s ők kegyelmet nyernek, nem lesz semmi bántódásuk. Mi, tisztek erre első sorba léptünk, s szuronyt szegezve védtük saját legényeinket. Hozzám egy dragonyoslovas oly közel jött, s úgy vágott, hogy ha Hertelendy Kálmán nincs mellettem, életemmel fizettem volna; de ő elhárította a végzetes csapást.

Az utókor által neki tulajdonított legnevezetesebb tette azonban Budavár bevételéhez kötődik. 1849. május 21-én a 47. honvédzászlóaljat is magába foglaló I. hadtest kapta feladatul, hogy megrohamozza és bevegye a Fehérvári-kapunál korábban lőtt rést. Az éjjel három órakor kezdődő rohamban a 47. honvédzászlóalj jutott fel elsőként a falra, és az alakulatban néhány napja szolgáló Püspöky Grácián nemzeti színű zászlója jelent meg először a falak felett. A jelenet igen lelkesítőleg hatott a többi rohamozó csapatra. A zászlóalj ezt követően a Szent György tér felé folytatta a támadást. Itt keveredett harcba a vár császári királyi parancsnoka, Heinrich Hentzi vezérőrnagy által személyesen vezetett sor- és határőrgyalogsággal. A küzdelemben maga Hentzi is elesett. A halálos lövést a századosok valamelyike (Hertelendy Kálmán, Csillagh László vagy Püspöky Grácián) adta le. Azt, hogy valójában ki volt, az egykorú beszámolók ellentmondásossága miatt ma már nem lehet megállapítani. A hagyomány viszont igen sokáig Hertelendy Kálmán nevéhez kötötte a haditettet. Budavár bevételét követően a zászlóalj későbbi ütközeteiben is részt vett. 1849 nyarán a Felvidékről a Dél-Alföldre vezette századát, egészen az augusztus 13-ai világosi fegyverletételig. A fegyverletétel után – másokhoz hasonlóan – neki is el kellett szenvednie a következményeket. Bajtársa, Csillagh László féltette, mert ő is úgy tudta, hogy az osztrákok Hertelendyt vádolják Hentzi lelövésével. Emberi nagyságát mutatja, hogy a súlyosabb következmények elkerülése érdekében 1849. december 28-án saját kezű igazolást állított ki, melyben leírta, hogy Hertelendyvel együtt harcoltak, és meggyőződése, hogy a fenti gyanúsítás alaptalan. Mindez azonban nem segített. Bár a Hentzi halálát megtorló, ellene irányuló büntetőeljárásról nem tudunk, a császári királyi hadseregbe történő kényszerű besorozást nem kerülhette el. 1850 januárjától egyszerű közlegényként közel tíz hónapi szolgálatot teljesített Magyarországtól távol, külhoni helyőrségben. Eredetileg nyolc évre kellett volna bevonulnia, családja viszont még az évben összeadta az 500 pengőforintnyi váltságdíjat, így 1850. október 31-én leszerelhetett. Ezután ismét a családi bi rtokra vonult vissza. Nem sokkal később, 1851. január 6-án feleségül vette a nagy hatalmú, császári királyi megyefőnöknek, Bogyay Lajosnak a leányát, Bogyay Leontinát. Házasságukból három gyermek, két leány (Irén és Róza), illetve egy fiú (Ferenc) született. A legkisebbnek, Ferencnek, "a haza bölcse", Deák Ferenc lett a keresztapja.

Az 1860-as években aktív tevékenységet fejtett ki a Zala Megyei Gazdasági Egyesületben, egy ideig az elnöki pozíciót is elfoglalta. 1867-ben és 1869-ben Deák-párti programmal megválasztották a szentgróti kerület országgyűlési képviselőjévé. Népszerűségét Hentzi neki tulajdonított lelövésével és gazdasági egyesületi tevékenységével alapozta meg, emellett igen jó társasági embernek is bizonyult. 1872. október 3-án kinevezték Zala megye főispánjává. A tisztséget három év múlva bekövetkezett haláláig töltötte be. Főispánsága idején többször is beutazta a megyét. Igyekezett közvetlen kapcsolatot tartani mind a helyi tisztségviselőkkel, mind a megye lakosaival. Különös figyelmet fordított az iskolai oktatásra. Emellett felkarolta a zalavári apátság göttweigi főapátságtól történő visszaszerzésének, valamint Muraköz zágrábi érsekségtől való elválasztásának ügyét. 1875. november 18-án hunyt el Lesencetomajon, sírja ott található.