Hertelendy György 1764 - 1831.

hertelendi és vindornyalaki
Vindornyalak, Zala vm., 1764. nov. 7. - Vindornyalak, Zala vm., 1831. okt. 28.
táblabíró, alispán

Apja Hertelendy György, a megye szántói járásának főszolgabírója volt. Ifjabb Hertelendy György tanulmányainak befejezése után Ukkon telepedett le és alapított családot. Két feleségétől, Rosty Petronellától és Szentgyörgyi Horváth Annától összesen tíz gyermeke született. 1790-től 1798-ig a szántói járás alszolgabírója, 1801-től 1804-ig Zala vármegye főadószedője, 1819-től 1825-ig pedig a megye első alispánja volt. 1808-tól ő gyámkodott az árván maradt Deák-testvérek - köztük a kis Ferenc - felett. Sikerült megakadályoznia, hogy a hitelezők kiforgassák birtokaikból az eladósodott családot. Alispánként országos, sőt nemzetközi hírnevet szerzett: 1822-1823-ban Zala vármegye az ő vezetésével tagadta meg a törvénytelen adóztatás és újoncozás végrehajtását. Az osztrák abszolutizmussal szemben tanúsított következetes ellenállásával nagy tekintélyt és megbecsülést vívott ki magának. Zala vármegyét az ő fellépésétől kezdődően számították az ellenzéki vármegyék sorába.

Irodalom:Molnár András: A fiatal Deák Ferenc : 32.,104.,178-193.p.

"Nevezetes embere volt Zalának, aki a megyei életben nagy tevékenységet fejtett ki. 1790 – 1796-ig a zalaszántói járásban szolgabíró.

1802-ben Forintos Mihály kapitány örököseitől megveszi azoknak Gógánfán, Mihályfán és Óhídon lévő birtokát 7000 forintért és miután bátyja József Tolontálba költözött, tőle is megveszi birtokrészét 21000 forintért, közös sümegi puszta házukat pedig eladják 760 forintért.

1819 – 1828-ig Zala megye első alispánja. Hertelendy György 1819. július 05-től, 1828. június 08-ig látta el az első alispáni tisztséget.

Deák Ferencznek – a haza bölcsének – ő volt a gyámja. Tudvalevő, hogy Deák Ferencz anyja, fia születése közben meghalt, apja pedig mikor a fia még csak öt éves volt. Így szükségessé vált a gyám kirendelése s a választás Györgyre, Zala megyének akkor egyik legtekintélyesebb emberére esett.

1823-ban a bécsi kormány a vármegyékre királyi biztosokat küldött, mert ellenszegültek a királyi rendeletek végrehajtásának. Zalába gróf Amade Antalt küldték. Mikor a tisztikar megelégelte Amade erőszakoskodásait s meggyőződött, hogy ellenállása céltalan, Hertelendy György alispán útján kijelentették, a királyi biztosnak, hogy az erőszaknak engedni kénytelenek. (Hertelendy György első alispán és a hat szolgabíró, 1823. április 27-től, május 21-ig hatszáz újoncot állítanak ki.) Amade Antal gróf - főlovászmester és Zala megye adminisztrátor -, a kancellárnak ajánlja, hogy Hertelendy György alispánt királyi tanácsossá nevezzék ki. A kancellár azonban nem terjeszti fel a kitüntetésre.

A rendek Amadét az augusztus 25-i gyűlésen keserű kifakadásokkal illetik és az alispán részvételével titkos értekezleteket, tartanak, hogy előkészítsék a támadást az udvari adminisztrátor ellem. Az 1825. június 6-án sorra kerülő zalai tisztújítás felemás eredményt hozott. Miközben Inkey Imre másodalispán lett, és hívei közül többeket is alszolgabíróvá választottak, Hertelendy György maradt az első alispán, és megtartották hivatalukat a korábbi főszolgabírók is.

1829. június 22-én Zalaapátiban a Zala folyó szabályozásának megállapítása és végrehajtása iránt az érdekelt felek egyességre léptek. Ezen egyesség aláírói között szerepel György is.

Az ősi birtokot – mint láttuk – gyarapította, de végrendeletében meg is azt írja, hogy szerzeményei az örökösödés útján reá jutott birtokait "sokkal fölhaladják". Úgy látszik, ő még tartotta a rokonságot a Vindornyalakon még ma is élő – már említett – elszegényedett Hertelendyekkel, mert végrendeletében - a vindornyalaki szegényebb sorsú atyánkfiainak - 1518 forint 59 krajcárt hagyott. A laki templomnak orgonát, s egy nagyobb harangot ajándékozott, s 6000 forintot hagyott "a templom födelének fönntartására, s tatarozására, részint amennyiben ide meg nem kívántatna, a káplán fizetésére s tartására rendelt járandóságok pótlására
Kétszer nősült. Első felesége Barkóczi Rosty Petronella, (meghalt: Vindornyalak, 1792. április 12.) Második felesége Szentgyörgyi Horváth Anna, Horváth Ferencz (meghalt: Gógánfa, 1808.) és Oszterhuber Anna (meghalt: Gógánfa, 1794.) leánya. Házasságot kötöttek: Gógánfa, 1793. október 06. Az özvegy 1863-ban írta meg végrendeletét s állítólag 104 éves korában halt meg 1866-ban. Mert a végrendeletet ezen év május 12-én hirdették ki Ukkon az örökösöknek. Az ukki – ma is fennálló – úgynevezett "Babás Kastélyban" lakott, mely a rajta lévő szobrokról neveztek így."

"E holtak kertjének

Ő első lakója

Hova nő s magzati

Zokogva kísérték

S' Imre fia helyben

Naponként siratja

Siratják mindnyáján

A kik csak ösmerték

Élt

1764 – 1831

Halandó porait

Tkttes. ns. Zalavármegye

1819 – 1826. volt

halhatatlan

Első alispánjának

hertelendi

Hertelendy Györgynek

Egödörben zárták

S itt megbízva várják

Megyéjük, hazájok boldog

Virágzását

S úgy rá bölcs, a jó uram 

Végföltámadását"

Forrás: Hertelendy családtörténet

Molnár András:

Zala megye politikai viszonyai a reformkor hajnalán

Séllyey Elek főszolgabíró feljegyzései

Szegedy és számos jobb[érzésűek?] Hertelendyt óhajtották, és ezt a hivatal felvállalására reábeszélték. Restauratió céljának elérésére alacsony módokhoz, megvesztegetésekhez fogott, és a köznemesség characterét egészlen elrontotta. Azonban a jót kívánó rész győzött, és Hertelendy lett alispány, a magistratusnak kevés változtatásával. Mihelyst Szegedy kilépett, sokan megfordítván köpönyegjöket, Sümeghy részére állottak. A részre nem hajló, és az ellentmondást elszenvedni tudó Hertelendy, akitül inkább féltek, hogysem szerették, akinek hideg értelmessége elijesztett, lankadó[?] okossága pedig a rövidlátók előtt gyanússá tette, akinek fellengőbb míveltsége a bárdolatlanokat érzékenyen nyomta — a jók nem találták fel benne a barátságos jóságot, a rosszak utálták hajthatatlan igazságszeretetét —, csak hivatalának élt, egyik résztül, mivel egyikhez sem állott, sem segíttetvén. Már két esztendők eltelte után kezdettek ellene mozogni, és Domjánt, aki cancellistasága után második alispányig, parázna, üres és kíméletlen rágalmazása által vitte, első alispánynak kívánni. Azonban a katonaállítás és pengőpénzben való fizetés iránt megérkeztek a parancsolatok, a statusok tüzének az az utasítás volt a vége: "lássa a magistratus, akármit tesz". Ezt a félénk és egoisticus példáját a statusoknak nem követte a magistratus, Hertelendynek vezérsége alatt többször resignált, a királyi neheztelést magára vonta, és csak a katonai erőnek engedni kénytelenített, de az ezüstben való fizetést el nem fogadta. Égig magasztalta a status Hertelendyt és a magistratust, szemei felnyílottak, és Amadéval addig gorombáskodott, míg el nem hagyta a megyét. Helyette Batthyány lett administrator, szelíd, jó, de járatlan a vármegye dolgában, és rossz beszédű. Ezen idő között képtelenül megszaporodott a prókátorok száma, akik a jó és rossz ügyeket védelmezvén, minden dolognak két oldalát esmérik, és azért a közügyet is csak kétoldalasan tekinteni szokták, akik a nem kények szerint ítélő bírót gyalázzák, és principálisuk előtt a bíró rágalmazása által mentik sokszor tudatlanságukat, és serkentik elszegényedésére, hogy csak ők élhessenek. Ezek tehát ismét az egész országban, sőt a külföldön égig magasztalt Hertelendy ellen, mihelyest a comissiónak vége szakadt, jobbára Sümeghy bíztatásábul zúgolódni kezdettek; ennek azért, mivel dolgai törvényes útra igazíttattak, és gyenge bírák létele által a fizetéstül felmentetni reménylett. Azonban Hertelendy maga 1824. e[sztendőben] kérte a tisztválasztást, és ez 1825. e[sztendőre] határoztatott. Alig történt ez meg, már mindenki a magistratus áldozatjárul, Hertelendynek terhes szenvedéseirül elfelejtkezett, ki-ki csak önnön nemzetségét kívánta előmozdítani, a kedvetlen ítéletet hozó bírót letenni, egyszóval itt mutatta ki magát a zalai status, mely a nagyváros, és így a finomabb nevelés, mely az embert társalkodóbbá, és más gyengeségeinek elviselésére tűrhetőbbé teszi, híjával lévén, és egyedül a perlekedéssel, eszem-iszom, és rágalmazással mulatván magát —, mely mással szemben lévén hízelkedik, háta megett gúnyolja, mely a közhasznot csak szóval, és soha legkevesebb áldozattal szokta előmozdítani, és melynek jobb és bélátóbb része hátra húzván magát, kevélynek kiáltatik. És ezekhez képest a magistratus rágalmazásának szünete nem volt; hozzájárult, hogy Inkey Imre akart alispány lenni, ez a testvérjeit, mostoháját megcsaló, mindenütt fellebbmenetelét sikeretlenül próbáló, bő, de nem alapos és hazug beszédű, elámította a gyengéket, barátkozván a szegényebbekkel, ígérvén jobb rendnek béhozattatását. Természetesen, hogy a leírt characterek mellett a statusoknak, sokan hajultak részére, és ezekkel a prókátorok serege az egész magistratust letenni akarják. Mélyen érzi a magistratus méltatlan véle bánását, fájlalja, de önnön meggyőződésében, hogy kötelességének eleget tett, leli boldogságát. A jók és előrelátók hátravonják magukat, és sajnálva látják, mely homályt vonz ezen híres megyére az, ha az országban elhíresedett Hertelendy hivatalának lemondására vagy megbántás, vagy választás által kényszeríttetnék, félnek, hogy ezután nem lészen magistratus, mely a constitutióért magát, gyermekeinek boldogságát feláldozni kész legyen

"Rosszemberek"

A "betyárság mint társadalmi jelenség a bomló feudalizmus terméke: kisajátított jobbágyok, katonaságtól megszökött megtévedt és üldözött (szegény) legények kényszerültek a törényen lívüli életre" írja Katona Imre folklór kutató. Az 1848-1849. évi szabadságharc után a betyár az egész elnyomott nemzet szabad képviselője lett, mintegy romantikus szabadsághőssé nőtte ki magát. A betyár élet kezdeti kialakulása feltehetően a Rákóczi-szabadságharc követő időkre datálható. Talán már a z 1711. évi szatmári kiegyezést követően (kuruc szegénylegény-bujdosók), de annak igazi kialakulása az 1820-as évek környéke. Nem közszóként 1745-ben és 1789-ben is találunk Betyár családnevet. A betyárvilág igazi okait tehát az embertelen feudális elnyomásban és a kibirhatatlan életkörülményekben kell keresnünk. Ez idő tájt a betyárokat a közbátorság fenntartása érdekében üldözték a hatalom bitorlói, amelynek eszközei a csendbiztosok, pandúrok, perzekútorok, kopók, jagerkatonák, zsandárok és csendőrök ("fogdmegek") voltak....

Sobri (Subri) Jóska, eredeti nevén Pap József, (1810 - 1837) futóbetyárja lett a Bakony sűrűségének és lakója a Zala menti lankás hegyek félreeső pincehajlékainak. Egy történet, amely szerint a Szántói szőlőhegyben is megfordult a betyárvezér "zsivány" társaival….

"Subri Józsi, - a mikosdi kanász - Papp József fia, italozás közben a verbunkosok által fejére nyomott huszárcsákó elől menekülve, csapott fel futóbetyárnak. Öt megyére szóló kalandozásai közben sokszor megfordult Zalában is. Legutolszor a Sümeg - keszthelyi út mentén nyújtózkodó gyöngyösi csárdában ricsajozott a ringó derekú Répa Rozival, a leányfejjel asszonysorba került babájával. A kora nyári alkonyat szürkületében megszokott tanyázó helyükön Kósa Józsefszántóhegyi pincehajlékában verődtek össze. Ő szokta megtölteni a kanászjelvényes húsziccés betyár-kulacsot 1 is. Az került, - piros kadarkával megtöltve - a mártott gyertya mellé, a kecskelábú asztalra, ha italozás közben kitervelték rajtaütésüket egyik-másik nemesi kúrián vagy úrikastélyon. Szőrén ült paripájukon Bakony őserdejéből vágódott ide Milfajt, Papp Andorral. A kistermetű Mógor útközben szedte maga mellé Holics Gyuri, Gráfl Ádám és a többi betyártársait. Mire a kaszás csillag felkászolódott az égboltra, együtt voltak valamennyien. A füstös képű Kanegér, két cigánytársával, a Pengő és a Csorbával, hamar megérezte a pecsenyeszagot. Míg a betyárok egy kis duhajkodásra beléptek a gyöngyösi csárdába, már keresztbe tett vonójukkal rázendítették a "kopogóst". Az italozástól megneszesült Holics Gyuri, derékon is kapta a szemrevaló csárdásnét és bependerítette az ivóba. De ezúttal hamar végszakadt a heje-hujázásnak, mert három megye kékgatyás pandúrjai agyarkodtak Subri bandájára. Kéry Mihály esküdt uram csendlegényei pedig félszemmel mindig odasandítottak a gyöngyösi csárdára. Az őrtálló betyár első sippantására lóra is kaptak valamennyien. A zalai, somogyi pandúroktól körülkerített Kis-Bakony és Tarbóc, Urbér sűrűjéből valahogy kikászálódtak. De a «lápafői» erdő tisztásán mégis hurokra kerültek. Néhányan áttörtek a katonasággal megerősített pandúrcsapaton, de maga a betyárvezér, Subri Józsi, ezüstveretes pisztolyát kirántva, önkezűleg vetett véget életének. Később a nagybajuszú Kaszás veszprémi csendbiztos kezére került Milfajtot fel is magasztalták 1836-ban, karácsony szent estéjének reggelén, a veszprémi akasztódombon. Holics Gyuri Gráfl Ádámmal egérutat nyerve, visszakívánkoztak a szántói pincehajlékba, talán Subri által Kósáéknál felejtett disznócímeres kulacsért jöttek. De bizony ott is már szűkült a világ, nagyon ráfeküdtek a kékgatyások a gyanús hajlékokra. Egyetlen menedékük, a sarvali vaddisznók - három püspököt kiszolgált - öreg kanászánál Tütő Jánosnál volt. Itt nyugodtan pihenhettek volna, de a betyárgyomor hamar ráunt a vadmalacpörköltre, megkívánta a birkagulyást. Így át-átcsaptak egy kis vendégeskedésre Keszey Pistához, az ereki birkáshoz. De a birkásgazda hamar ráunt a betyár barátkozásra s besúgta a csendlegények őrmesterének. Különösen azért neheztelt rájuk, mert Holics Gyuri, a szomszédos bazsai hegyről mindig magával csalta szeretőjét, Tóth Julist is egy kis mulatozásra. Meg arra is gondolt Keszey uram, hogy a betyárok a kemence "patkájára" rakják rézveretes pisztolyaikat, mielőtt a bogrács mellé telepednek. Éppen Julist becézgette Gyuri betyár, amikor az est homályában rajtuk ütöttek a pandúrok, láncba verték őket. Julis pirosló kezeire is rálakatolták a béklyót.

(Részlet Darnay Kálmán: Kaszinózó táblabírák című könyvéből)

A sümegi börtönben sínylődő betyárokra s szeretőjére az 1836-ban kihirdetett statárium kimondta a maguknak bőven megérdemelt s másoknak pedig rettentő példájára, a halálbüntetést. A túlvilági életre serkentő bitófa készen várta az elítélteket az Ilona-major melletti akasztódombon. Csak a «szelemen» és az egyéb kötél készségekkel kell felcicomázni, mely ott gubbaszt a börtöntartó kezelése alatt a megyeház padlásán. Kesseldorfer, az egerszegi hóhér is megérkezett "pribékjeivel". A feketecsuhás Fakundus atya is elvégezte kötelességét az Istenhez tért elítélteknél. Vigasztaló szavával megkönnyebbülést szerezve a kötényét telesírt Tóth Julisnak is. Nagy volt a sürgés-forgás a gyógyszertár előtti kőpad tájékán. A megyeház előtt álldogáló szekerek megindítását várták a környékbeli földesurak s táblabírák, hogy csézájukon kicsilingeljenek az akasztódombhoz. Betyárok felmagasztalása, Zalában nem ment eseményszámba ugyan! De az mégis izgatta a táblabírákat, hogyan ültetik bele a kötélszelemenbe az ingre vetkőztetett, kívánatos Tóth Julist, mielőtt felcsigáznák a magasba, ahol kötélhurokkal várja a vörösdolmányos Kesseldorfer. Az akasztódombbal szemben lévő magaslaton vertek tanyát a táblabírák, kik "egész testben" megjelentek. Még Deák Ferkót is átcsalta a nyírlaki sógor. A borzalmas látványosságoktól irtózó Kisfaludy Sándor sok rábeszélés után Hertelendy Gyuri incselkedte ki, mint mondta "druszájának végtisztességéhez". Az akkor még legényszámba menő nagy iskolaalapító, Ramassetter Vince, pedig a szomszédos szőlőhajlékába ebédre «invitálta» meg táblabíró barátait. Az ágasfán, a pinceház előtt, rézbográcsban rotyogott a pirosló gulyás leve,illata átrezgett a táblabírák magaslatára. Az elítéltek marcona tekintettel, szemeiket lesütve várták sorsukat. Csak Julis leányzóból tört ki a zokogás szava, mikor a pribékek kékbabos kötényét oldozni kezdték. Hirtelen mozgás támadt a városvégi keresztfa táján. Nagy loholva jött a megyehuszárként szereplő nagybajuszú Farkas pandúr. Rúdra kötött fehérkendőt magasra tartva kiabált, hogy a kezében lobogtató «stafétáját» az alispán úrnak, jókor eljuttassa Kéry Mihály esküdt úr kezeibe. A nemes vármegye megkegyelmezett Tóth Julisnak, kinek úgysem volt egyéb bűne, mint hogy melengető megérzéssel viszonozta a csákányt szorongató nyalka betyárok ölelését. Pedig már be is ültették a pribékek a "szelemenbe" Julis leányzót, csatos cipőjét is leoldották formás lábairól. Csukly Pepi szerint olyan kívánatosnak nézett ki a pőreségében a halálnak szánt leány, hogy a hizodalmas Fakundus atya se bírta türtőztetni lesütött tekintetét, odasandított félszemével. Kéry Mihály uramnak már kezében szorongatott a halálvessző, melynek kettétörését akadályozta meg az utolsó pillanatban érkezett staféta. A betyárok felmagasztalása már nem érdekelte a táblabírákat. Hátat fordítottak az akasztódombnak, a gulyásillat nyomán a hegy felé bandukoltak. Útközben a rímfaragó Magyar Ferkót ugratták, hogy verses síriratot készítsen a betyárok megbecsülésére. A vers meg is született, de éhes gyomorral a vérbeli poéta sem szívesen enyeleg múzsájával. Magyar Ferkó is előbb belakmározott a birkagulyásból, múzsájának virágos szekerét, - gyöngyöt verő kadarkájával,- megolajozva, olvasta fel nagy lére eresztett rímes zengeményét.

"Holics Gyuri, Gráfl Ádám!
Pandurkézről akasztófán
Felmagasztalt csüggedéssel
Függenek jó egészséggel -
Testüket a holló vájja
Lelküket a pokol várja,
Leánysóhaj kíséri útjuk!
Nem nekünk szóll, sajnos, tudjuk…"

A rímes zengeményt nagy pohárcsengéssel fogadták az éljenző táblabírák. Csak Deák Ferkó húzogatta egykedvűen lefelé konyuló bajuszát és megszólalt - Póéta öcsém! Talán a saját fejfád jutott eszedbe verselés közben? Beérik ám az akasztófán függő betyárok rövidebb szóval is: "Itt nyugszanak, ha böjti szél engedi!"

(Részlet Darnay Kálmán: Kaszinózó táblabírák című könyvéből)

forrás: Szántó/Zalaszántó hely,- és a Szekér família családtörténetének kutatása