A Hertelendy család eredete, legkorábbi említései

A középkorban négy megyében - Zala (vagy Somogy), Tolna, Baranya és Vas megyékben - is volt Hertelend nevű település és így ezen helyeken kell a család eredetét is keresnünk.

A feltételezések szerint az egyik ilyen helység Zala és Somogy megyék határán lehetett. Ugyanis 1299. február 2-án a Zalavári Konvent előtt a Bikács nemzetségből való Egyed fiai és Billei Domokos fiai, Pál és Péter, egymás között kibékülnek és birtokaik felett osztályt, és határjárást eszközölnek. A peres birtokok Gug-Mindszente másképp, Hertelen nevű birtok és Kisfalud földje. "... terram Gugmindscente vocatam seu alio nomine Hurtelen dictam..." Az egyesség szerint Mindszentet egészen, Kisfaludföldének pedig egyharmadát átengedték a Billeieknek. Kisfaludföldének a mai Szentgyörgyvári-hegy felel meg, Nagykanizsától délre. Gug-Mintszente - allias Hertelen - is e vidéken lehetett, éspedig Nagykanizsától keletre, mert ott ma is van Mindszent nevű puszta. Mégis pontos helyét egyelőre meghatározni nem tudjuk.

Egy Hertelen nevű helység Zala és Vasmegye határán, Hodász -, Ozmánbükk - és Sárfi-Mizdó táján is feküdt. Ez 1451-ben Szölczeieké volt, de ma már nem létezik. Ez a család már 1304-ben szerepel, mior Pál országbíró bizonyítja, hogy Szölczei fia Miklós és... László fia János, a köztük bizonyos kurcsitei - vasmegyei - zálogbirtok miatt folyt pert beszüntették, és a vasvári káptalan embere Jánost a birtokba beiktatta. A Szolczeiek kik közül Miklós 1449 - 1450 - 1453-ban Vasmegye alispánja volt, a Nádasdi Darabosokkal 1431-ben örökösödési szerződére léptek és akkor Szölcze, Hertelen és Domonkosolcz helységeket sorolták fel birtokukban.

Hertelend nevű pusztát találunk Hőgyésztől délre Tolna megyében. Nemesek nevében fordul elő 1446-ban.

A XIII. században, Baranya megyében említik Hertelend-et (Horoholond). Ma Pécstől északnyugatra a hegyháti járásban található Kis - és Magyarhertelend (Nagy). Innen nyugatra a horvát határszélen van a szentlőrinci járásban Horváthertelend. Ezek a településnevek már az adólajstromban szerepelnek.

1462-ben a pécsi káptalan jobbágyai említtetnek meg egy Hertelend birtokon. Valószínű, hogy Baranya megyében, a középkori oklevelekben említett Hertelendi nevű emberek innen származnak. Nevezetesen Visegrádon 1398. június 25-én, Szécseni Frank országbíró, Miklós szekszárdi apát és konventje által panaszolt - és állítólag Bátmonostori László emberei által Földvár nevű birtokon elkövetett -, hatalmaskodás ügyében vizsgálatot rendelt el. Az itt említett Bátmonostori László emberei között szerepel Antonius de Hertelend ... in possessionibus Gheck, Maysa, Lek et Bezeldeg. A neve említésén túl egyebet nem tudunk róla, de Baranya megyében szerepelt.

1456. május 27-én jelenti a szekszárdi konvent, hogy Köszvényesi András és Gál-Töttös László ellen perbe idéztettek. Ezen oklevélben mint királyi ember említtetik meg Demetrius de Hertelend.Csernyád, 1456. június 12. Tolna megye bírái Velkeni András ábeli és köszvényesi birtokai ügyében közvizsgálatot tartanak. Ebben, mint szomszéd említtetik Franciscus de Hertelend.

1481-ben a szekszárdi konvent előtt szerepel Anna, - Öcsényi (de Ewchen) Bali László özvegyének, később - Hertelendi György feleségének nyugtatványa, Margit - Agárdi Imre felesége -, illetőleg Ócsényi Bali Mátyás leánya számára hozomány és menyasszonyi ajándékok, valamint Nagy - és Kisőcsényben lévő birtokrészek ügyében.Mint tehát láthatjuk, az első ős Baranya megye birtokosai között tűnik fel 1398-ban, ahol nevét még ma is három község viseli. E vidéken azonban alig egy századig találjuk őket. A magyar-török élet-halálharc már 1364-ben megkezdődött, így valószínű, hogy őseink a török háborgatások elől menekültek feljebb a Balaton mögé, a Vindornya patak vidékére.Zalában - ugyancsak 1481-ben először Tamás tűnik fel -, ki ekkor már királyi ember volt, és akitől a terjedelmes családfa megszakítás nélkül napjainkig levezethető.Panaszára 1486-ban a vármegye vizsgálatot tartott laki erdejében elkövetett hatalmaskodás tárgyában. Ekkor már "Laki"-nak is írják az oklevelek, tehát nem csak birtokos volt itt, hanem itt is lakhatott és már ekkor nemes ember volt. De ugyanekkor volt birtoka Dyason is.Gechye János (talán Gechey) Szentgyörgyvár várnagya és Zala megye alispánja, 1492. május 29-én rendeletet ad ki, melyben az előtte személyesen megjelent Eustáni Miklós és Keresztúri László között támadt félreértés és jogtalanság megvizsgálására és elintézésére - Cheneházi László, Bezerédj László, Kustáni Dániel és Hertelendi Tamás és még több megnevezett - megbízottat küld, és Szentandrási Dezső Mihályt bízza meg az ítélet kimondásával, hogy azt neki bejelentsék.

1500-ban a vármegye hatósága Tamás és Mátyás kérésére inquirál. Ugyan ezek szerepelnek 1501-ben is. 1500 és 15001-ben Tamás birtoka Egregy. Amikor Foki Miklós fiait s özvegyét 1501-ben beiktatták a dánielkarmacsi és vindornyaszőlősi részekbe, akkor a határos szomszédok közt volt Tamás is. Ugyanis Karmacs és Egregy községek határai ma is szomszédosak.Tamás felesége Dorottya volt, kitől gyermekei:
1. Bernát, ki 1486-ban már szerepel atyjával. Leánya
2. Margit 1548-ban említtetik, mikor Kustán, karmacs, Sármellék és Devecser, - már előbb bírt - birtokokat kapja társaival a Királytól.
3. Mátyás lehetett tamás gyermekei közül a legfiatalabb.Először csak 1495-ben tűnik fel, mikor Wyngarthi Geréb Péter országbíró a zalai apátságot utasítja, hogy Gersei Pethő Miklós és János panaszát vizsgálja meg,. Ugyanis ezek panaszt emeltek II. Ulászló király előtt, hogy János veszprémi püspök - nem tudni milyen okból -, familiárisát, Gáspár és Tamás sümegi várnagyokat és többek között laki Hertelendi Mátyást a Zala vármegyei Thadika vára ellen küldötte, akik fegyveresen megtámadták a várat, és Gersei Pethő Miklóst, és Jánost halálra keresték. Amikor is a panaszosok kérik, hogy az igazság kiderítése végett küldessék ki néhány királyi ember, akik szólítsák fel a veszprémi püspököt - s a többi résztvevőt -, hogy az ügy megvizsgálására jelenjenek meg.Mátyás ekkor már nemes ember volt, mert azon bizonyságlevélben, melyet az alispánok és szolgabírák Szántón 1495. április 25-én adtak ki arról a hatalmaskodásról. Melyet Foki Kálmán György nevű rokonával gersei Fpethő János egyik szántói jobbágyán a vindornyalaki szőlőben elkövetett , már mint "Nobilis Mathias Hertehelendi de Lak" van említve. Neve után különben mindenhol "de Lak" s egyszer "in Lak" áll, tehát kétségtelen, hogy itt már birtokos volt s itt is lakott. Ezt az is bizonyítja, hogy 1498-ban Lak és Dyas birtokait említik az oklevelek. 1499-ben Sejteri Kelemen megidéztette Tamás fia Mátyást. 1505-ben Hegyi Istvánt beiktatták a Prosznyák Györgytől vett ramocsai, egregyi, diási és tormaföldi részekbe s a szomszédok közt olvassuk Mátyás nevét is.Miksa német-római király 1506-ban sereggel indult hazánk ellen. E támadásra elrendelte a király, hogy június 24-re készen álljon a telekkatonaság. E parancsot Zala megye is megkapta és sietett eleget tenni a királyi parancsnak. Mivel azonban pénz nem volt, a megye közönsége nevében több birtokos Csányi Balázstól a kapornoki konvent előtt 1100.- forintott vett kölcsön. Ezek között a birtokosok között szerepel Herthelendi Mátyás is.

1508-ban Sárkány Ambrus, az atyja és fivére panaszt emeltek, hogy Mátyás vindornyaszőlősi földjük miatt perbe fogta őket a vármegye hatósága előtt, mely rájuk nézve kedvezőtlen ítéletet hozott, s ezért a per áttételét kérték a kuriába, mit a király el is rendelt. Amikor 1508-ban Ulászló Sárkány Ambrusnak adta a magvaszakadt Foki János részeit Diáson, Fokon és Mihályfalván, akkor a beiktatásnak ellentmond 1511-ben Mátyás.

1509. január 23-án Mátyás panaszt emel, mert familliárisát Thotfeijew Péter, Bwca Péter fia Benedek, Sitkei László fia Balázs, Boldogasszonyfalvai Thompa László fia Imre és Koppáni Mátyás fia Ferencz nem tudni mi okból összeverték. Thotfeijew Péter Radochi Antal Jakab János nevű jobbágyának laki házába menekült, ezek azonban fegyveresen utána rontottak s itt őt Kis György Simon nevű fiával, Laki Ambrussal, Bódog Pállal és Tóth Lőrinccel - a birtokos úr jobbágyaival -, véresre verték. Ezért Peren (Perényi?) Imre gróf II. Ulászló király palatinusa parancsot küldött a kapornoki apátsághoz és ebben elrendeli, hogy Foki Gergely Radochi Kelemen, Donátházi Mthiás János, Chineházi Illés János, Forintcsházi Forintos Márton vagy Eustáni Pál királyi emberek közbejöttével teljesítsenek vizsgálatot.

1511-ben Mátyás királyi ember, 1512-ben és 1513-ban pedig Zala megye szolgabírája volt.

1524-ben Mátyást ügyvédül vallotta K. Taba Ferenczné és prókátor volt a Zele János contra Szalapataki Gergely deák perben.

II. Lajos király Budán 1524. május 23-án a kapornoki konventhez parancsot küld, melynek értelmében Felsőkustáni Miklós fia Pál; Sykátori Nagy Ferencz felesége Klára - néhai Kustáni Dániel leánya -; Laki Hertelendi Mátyás felesége Katalin - néhai Kustáni Miklós leánya -; Csabi Basó Imre, Kustáni Lukács Erzsébet nevű leányának fia; Jusztina, néhai Salkőkuthi Sal Péter felesége - Kustáni Lukács leánya -, és ezek örökösei bevezettetnek Vindornyaszőlős és Pusztalak Zala megyei birtokokba. Vagyis Kustáni Pál, Klára, Katalin és Jusztina, valamint Csabi Basó Imre kapták 1524-ben Pusztalakot és Vindornyaszőlőst királyi adományba, köztük tehát Mátyás felesége is Kustáni Katalin is.Mint láttuk, Tamásnak már 1486-ban volt itt birtoka, sőt már ekkor "Laki"-nak írják az oklevelek, így ez a birtok kétszeresen, tehát úgy apai, mint anyai jusson került a család kezére.Mátyásnak négy fia: János, Mihály, Balázs, Tamás és két leánya Ágota és Anna maradt. Jánostól származik a Zala megyei (vindornyalaki) főág Mihály, pedig lett a Vas megyei főág ősapja. Ezeknek utódai képviselik a családot napjainkban. Tamás főágát nem tudjuk unokáinál tovább vezetni, Balázs leszármazottjait pedig nem ismerjük.

Hertelendy István 

Szombathely

Hertelendi és Vindornyalaki Hertelendy család eredete és genealógiája: 1924.

Hivatkozással a Hertelendy család családtörténeti kutatásaira, 2013-tól 2022-ig végzett interneten és az ACADEMIA. EDU alapján történelmi dokumentációk, források, stb. feldolgozásaira, rendszerezéseire újra írtam családunk eredetét és genealógiáját.

Hivatkozással a Hertelendy László Csákány, 

valamint a Turul 183-1950/1932/1932-1/4 közölt adatokra, és dokumentációkra.

Franciaország Bretagne – Breton: Cca: 9. század Hrofl Ganger – Rollo norvég viking hadúr, akit Normadia első hercegének tartanak 870 – 80-as években érkezett Franciaországba.
Szimpla Károly frank király 918-as levélben földeket adományozott neki a királyság védelméért. Áttért embereivel a keresztyén hítre. Elvette Berengar (Bérenger) Rennes grófjának lányát, Poppa de Bayeux-ot. Akitől fia születik Hosszúkardos Vilmos, Normadiai Vilmos (Hódító Vilmos) dédapja. Rollo sírja a Roun-i katedrálisban látogatható.

Breton History és a de Dinan család genealógiája alapján a de Dol és a de Dinan család közös őse a Berengar vagy Bérenger család. ( Bérenger comte de Rennes) Vicohen de Bérenger alapította a Dol családot, első tagja Juan (Huan) de Dol érsek. Adománya Dol városa és régiója. Judhael de Bérenger alapította a Dinan családot, első tagja: Josselin de Dinan vicomt. Adománya Dinan városa és régiója Bretonban. 

A Bayeux goblein – francia történelmi értelmezése szerint, Harald angol király breton kalandja értelmében szövetség kötés céljából Franciaországba hajózott. Azonban kikötésekor nem a bretonok, hanem a normadiai herceg katonái fogadták. A normadiai herceg (későbbi Hódító Vilmos) Harald angol királyt hűségesküre kötelezte, amely alapján az angol trónt átengedi neki. Ugyanakkor hűségesküre kötelezte a breton herceget, a Dol, és a Dinan családot is. Mivel Harald király Angliába visszaérkezve esküjét nyíltan megtagadta, 1066-ban a normadiai csapatok partra szálltak Anglia meghódítása érdekében.
Hastingnál legyőzték Harald király csapatait, Harald király életét vesztette. Ezután a Normadiai herceg felvette a Hódító Vilmos nevet, és Anglia koronáját.
1068-ban hívta meg a de Dinan családot Angliába letelepedésre, a Devon megyei
Herteland (ma Hartland) kikötőváros és környéke adománya elfoglalására. Hertelandot Nagy Alfréd szász angol király (849-899) alapította stratégiai fontossággal. A történelmi dokumentumok alapján Hódító Vilmos az írásbeliséget latinul végeztette, franciául beszéltek, és a francia szabályok alapján ejtették ki a szavakat. Így Herteland = Hertelend, Hertilande = Hertilend.
A de Dinan család személy nevei a családtagok folyamatos vándorlása miatt az angliai Devon, stb., valamint a francia Breton között néha kiismerhetetlenek. A birtok elfoglalása után egy következő generáció, Alan de Dinan comes, és Ricardo de Dinan vicomt felkéréssel fordult Hódító Vilmos angol királyhoz, hogy Dinan város családneve helyett Herteland point nevéről, de "Herteland"-ot szeretnék viselni.
A Normadiai Heraldikai Bibliotéka alapján a családnév változás az uralkodó Hódító
Vilmos engedélyezi, a változó címert a királyné Matilda de Flanders hímezteti
udvarhölgyeivel. A változást a feljegyzések szerint 1083-ban engedélyezték, és
adományozták. Az adományozott címer Nagy Íván: Nemes családok és címereikben a Hertelendy családnál található. A címer 1718-ig a III. Károly Bécs által adományozott új családi címerig érvényes, és folyamatosan megerősített, jogfolytonos volt. Az adományozást a Full texe of Devon notes and queries, és History Anglicanea tartalmazza.
Az 1083-ban engedélyezett címer főalakjai "flandriai oroszlánok"( A normadiai és a Júda oroszlánja hasonmása), amely Matilda de Flanders családi címerével is hasonló. A két szemben álló aranyoroszlán a kérelmező Alant és Ricardot ábrázolja, Kezükkel az arany vicomt koronát tartják, a pajzsot már a vicomt angol rangkorona fedi. A zöld címer talpazat a föld – birtok adományozást, birtoklás jogát jelenti. A címer többi eleme későbbi címer emelés, adományozás során bővült. A "flandriai oroszlánok használata a kor heraldikai szabályai alapján rokonságot feltételez. A rokonság a Rennes grófi családján keresztül keletkezett. A címer időbélyegként, és hiteleshelyként pótolja az elveszett dokumentációkat, a család nevével együtt. Az angol történelmi feljegyzések alapján a de Dinan, és a de Herteland (Hertilande) családokat Angliában anglo-breton eredettel illetik.
Sok kitüntetett családtagjaik közül jelentősebb Alan de Hertilande clerk (jegyző) 1201 London St. Paul's katedrális. (Thomas Stapleton, Edit Greenway 1968. London)
Kiemelkedik a Dinan – Herteland családból Alan de "Dinan" II. Henrik király személyes lovagja, aki a királyt képviselte a lovagi tornákon, mint egy legyőzhetetlen torna győztes lovag. Feltételezhető, hogy hasonlóan Becket Tamás Canterbury érsekéhez Henrik ifjabb király nejének Capet (Francia) Margit védelmezője, lovagja lett.
Későbbiekben a "de Dinan" és a de Herteland család birtok viszony alapján is szétválik.
Így a de Herteland család már Hertland vagy Hartland ősi fészkét őrzi.
Ezt a nevet használta I. Edward azaz Nyakigláb Eduárd angol király "Herteland barónia" megalapításakor. A de Dinan család III. Henriktől új birtokadományban részesült, amely után "Dinham"-ra változtatta családnevét. Oliver de Dinham részére "Lord of Herteland" rangot adományozott III. Henrik. A de Herteland (kiejtve: Hertelend) ősünk Magyarországra kerülése II. Henrik angol király elsőszülött fiának Henrik ifjabb királynak köszönhető, Amikor apja döntése értelmében Richardot kívánja királynak trónviszály következtében, a megvádolt, rágalmazott nejét Capet Margitot ki kellett menteni Angliából, ősünk védelmező lovagjai között volt. A kimenekítést végző lovagok közül aki életben maradt, megsebesült, és kegyvesztett lett "Oroszlánszívű Richardnál". Így ősünk 1186. aug. 25-én indult Párizsból a Johannita lovagi kisérettel Capet Margit özvegy ifjabb királynéval, III. Béla magyar király udvarába.
John Gillingham: A francia és angol királyok talákozói 1066 – 1204. tanulmányából: Tehát Alan de Hertilande (Alan de Hertilend) jegyző II. Henrik király jegyzője
volt.
A feljegyzések alapján a Capet Margit lánykérését előkészítő tárgyalások során
hivatkoztak Anonymusra, így Anonymus III. Béla magyar király jegyzője volt. Ezek
alapján a címer bővítése a 12. században Fülöp Ágost francia királyhoz köthető a
tornaképes lovagsisak, és a Pelikán, a nyíllal átlőtt bal kar vonatkozásában. A címer
honosítása III. Béla király, és Anonymus ( nyíllal átlőtt bal kézben lévő szablya)
engedélyén alapul.
Mivel a hódoltsági területen élő családtagjaink minden nyoma, okmánya eltünt, csak "Tamás de Hertelend et Lak" maradt életben 1481-től (királyi ember) Zala vármegyében.
Aki a családi feljegyzések szerint a Tolna vármegyei Hertelendről (Hőgyész melletti
romok) származik. A család okmányai, és dokumentációi helyett rendelkezésünkre áll, a Johannita konventek, más hiteles helyek, káptalanok feljegyzései a Hertelend települések létezéséről már a 12. 13, és 14.században. Egyrészt a temploma, mint tájékozódási pont, valamint az útelágazás, amely Pécsre és Dombóvár felé vezetett. Az eredeti latin nyelvű dokumentumok, országbírói, káptalani, konventi írások, IX. Bónifác pápa bullája, feljegyzések, amely alapján 1524-ig II.Lajos királyig a "de Hertelend " családnevet használták felmenőink. Stephani de Hertelend Baranya
vármegyei birtokost, és fiát Benedictus de Hertelend római katolikus papot említi IX. Bónifác pápa bullájában. Stephani fiát Antonius de Hertelend-et, Bátmonostori László comes familiárisát baranyai földbirtokost 1398-ban hatalmaskodás miatt Visegrádon kell megjelenie Szécheni Frank országbíró előtt. "Antonius de Hertelend fia: Demetrius de Hertelend királyi ember a szekszárdi konventnél 1456-ban. Birtok bejárásnál szomszéd birtokos Tolna vármegyében "Franciscus de Hertelend". Tolna vármegyében földbirtokos.
Szolgabíró " Georgicus de Hertelend" a szekszárdi és a szegedi konvent feljegyzései
alapján. Neje Anna de Ewchen (Öcsényi) a szekszárdi konvent feljegyzése
alapján. Az eredeti latin nyelvű családnév, keresztnév aktualizálása mai használatúra, történelem, és származás hamisításnak minősül. Erre sem írástudóknak, sem hiteles helynek, stb. nincs jogosultsága!
Így a Pécsváradi káptalan – konvent latin nyelvű dokumentációinak név, stb. magyarosított aktualizált név és foglalkozás fordítása helytelen. Ide tartozik Koller József Pécsi
Egyházmegye levéltáros kanonokjának Rómában a Pápai Levéltárakban történő
adatgyűjtésének kivonatolt, és dokumentumként nyilvánosságra került adatai, helység és plébánia templom (ecclésia) megnevezései. Pl.: Horcholond, amely a leírásnak hitelesen megfelel, de a. tényszerű megjegyzése elmarad. Ilyen helység nem volt Baranya vármegyében, Viszont a nyilvántartás szerint Hertelend már a 12. században rendelkezett plébánia templommal. Majd a konventek később többször ezt megerősítik, A Tolna vármegyei Hertelend létezését a Fehérvári konvent említi, hogy nemesek nevéből ered.
Tamás de Hertelend et Lak-tól a család levezethető. 

Szombathely, 2024. május 26.
Hertelendy István

Források:
Franciaország: Breton History – Dinan család genealógiája
Bayeux goblein – francia történelmi értelmezése, az angol eltér.
Katherina Keats Rohan: Breton-i lovagrend a 12 – 13.században.
Frédéric Morvan: Arthur legenda és a breton lovagság.
Michael Pastoureau: Arthur legenda értelmezése
Cristine Ferlapin- Acher,Denis Hüe: Rokon fogalma a legendáriumban.
Normandia Heraldikai Bibliatékája: L.Hablot,Jean Francois Nieus
Angol:
Full texe Devon notes and queries – internetetes archiv: Hartland point legendája
History Anglicanea: Herteland or Hertilande családnév felvétel
Estonian History: www.nationsstates.net/page: Herteland
Fasti Ecclesiane Anglicanae 1066-1300 St. Paul's London (103-115)
Brittany Dukes & Nobility Table of Conteus Chap 4.
Edit Greenway London 1968: Alan de Hertilande clerk and many others
Sub Regias Angliae – Thomas Stapleton: Alan de Hertilande jegyző
Tristan Risdon: Feljegyzések Devon megyéről
Feudális bárók és tartók 75.- 76.könyv Barónia Hertland or Herteland
Magyar:
Nagy Iván: Nemes családok és címerei
Bonifác pápa Roma 1401. jan.4. Bullája
Koller József feljegyzései
Fehérvári, Szekszárdi, Pécsváradi, Szegedi Káptalan – konvent
Családi címerek: 1083 Hóditó Vilmos angol király, 1718 III.Károly magyar király
A címerek a királyi könyvekben nem lettek bevezetve, mivel az első hiteles, és
jogfolytonos.
A családi címerek heraldikai és történelmi vonatkozásában is lényegesen eltérőek:
Az angliai Hódító Vilmos (1083) kiadott címer tartalmazza a 11. században:
A pajzsban foglalt főalakok: két szemben álló aranyoroszlán vicomt aranykoronát tart
A pajzs tetejét angol rangkorona fedi. A zöld talpazat a földbirtok adományozás 12.
századi címer emelés: Szembenéző pántos, aktív tornaképes lovagsisak, Pelikánnal.
Hátulról balról jobbra néző páncélos balkar nyíllal átütve ( a lovag balkezes volt) A
heraldikai szimbólumok idő és földrajzi hely meghatározóak.
Az 1718-ban Bécsben III. Károly király által kiadott címer az időpontnak megfelelő
heraldikai formát, szimbólumokat a német-római császárság szokásjoga szerinti.
A címer hivatalosan a birodalmi "Adler" kiadványban lett "BEATH" jelzéssel megjelölve.
A vicomt és rangkoronák díszkoronákká váltak. A pajzsot koronázó arany rangkorona díszkorona a Pelikán fészke lett. A történelmi pajzs birodalmi téglalap, az oroszlánok 18. századi formájúak. A nyíllal átlőtt bal kar, jobb kar jobbkezes lett, amely hátulról jobbról balra néz. A nyíl aktualizált. A tornaképes lovag sisakja szembenézés helyett, jobbról balra néz. A zöld pajzs talpazat földbirtokok tulajdonának megerősítését jelenti, valamint a németújvári leszármazottak részére a tűzben megsemmisült birtokadományozási okmányok helyett új adományozást is jelent. Lásd.. Mihály fiának Benedek leszármazottjainak a németújvári birtok helyett.

 

Hertelendy István,

Szombathely

Hertelendi és Vindornyalaki Hertelendy család eredete és genealógiája, stb. feldolgozásával

Hivatkozással a Facebook Hertelendy család csoportban leírt családtörténeti kutatásokra, 2013-tól 2022-ig végzett, mellékletben szereplő történelmi dokumentációk, források, stb. feldolgozásával, rendszerezésével újra írtam családunk eredtét és genealógiáját.

2013-ban az angliai Luton repülőtér útlevél ellenőrzésénél "Hertilendinek" szólítottak, ez késztetett, hogy az angliai családkutatásokat elindítsam az Interneteten.

Franciaország Bretagne – Breton: Cca: 9. század Breton History és a de Dinan család genealógiája alapján a de Dol és a de Dinan család közös őse a Beranger vagy Bérenger család. ( Bérenger comte de Rennes) Vicohen de Bérenger alapította a Dolt, első tagja Juan de Dol érsek. Adománya Dol városa és régiója. Judhael de Bérenger alapította a Dinan családot, első ismert tagja: Josselin de Dinan vicomt. Adománybirtoka Dinan városa és régiója Bretonban.
A Bayeux goblein – francia történelmi értelmezése szerint, Harald angol király breton kalandja értelmében szövetség kötés céljából Franciaországba hajózott. Azonban kikötésekor nem a bretonok, hanem a normanndiai herceg katonái fogadták. A normanndiai herceg (későbbi Hódító Vilmos) Harald angol királyt hűségesküre kötelezte, amely alapján az angol trónt átengedi neki. Ugyanakkor hűségesküre kötelezte a breton herceget, a Dol, és a Dinan családot is.

Mivel Harald király, Angliába visszaérkezve, esküjét nyíltan megtagadta, 1066-ban a normanndiai csapatok partra szálltak Anglia meghódítása érdekében. Hastingnál legyőzték Harald király csapatait, Harald király életét vesztette. Ezután a Normanndiai herceg felvette a Hódító Vilmos nevet, és Anglia koronáját.

1068-ban hívta meg a de Dinan családot Angliába letelepedésre, a Devon megyei Herteland (ma Hartland) kikötőváros és környéke adománya elfoglalására.Hertelandot Nagy Alfréd szász angol király (849-899.) alapította stratégiai fontossággal. A történelmi dokumentumok alapján Hódító Vilmos az írásbeliséget latinul végeztette, franciául beszéltek, és a francia szabályok alapján ejtették ki a szavakat. Így Herteland = Hertelend, Hertilande = Hertilendi

A de Dinan család személy nevei a családtagok folyamatos vándorlása miatt az angliai Devon, stb., valamint a francia Breton között néha kiismerhetetlen a személyek azonossága. A birtok elfoglalása után egy következő generáció, Alan de Dinan comes, és Ricardo de Dinan vicomt, felkéréssel fordult Hódító Vilmos angol királyhoz, hogy Dinan város családneve helyett de "Herteland"-ot szeretnék viselni.

A Normadiai Heraldikai Bibliotéka alapján a családnév változás az uralkodó Hódító Vilmos engedélyezi, a változó címert a királyné Matilda de Flanders hímezteti udvarhölgyeivel. A változást a feljegyzések szerint 1083-ban engedélyezték, és adományozták. Az adományozott címer Nagy Íván: Nemes családok és címereikben a Hertelendy családnál található. A címer 1718-ig a III. Károly Bécs által adományozott új családi címerig érvényes, és folyamatosan megerősített, jogfolytonos volt. Az adományozást a Full texe of Devon notes and queries, és History Anglicanea tartalmazza. Az 1083-ban engedélyezett címer főalakjai "flandriaioroszlánok", amely Matilda de Flanders családi címerét is tartalmazza. A két szemben álló aranyoroszlán a kérelmező Alant és Ricardot ábrázolja, Kezükkel az arany vicomt koronát tartják, a pajzsot már a vicomt angol rangkorona fedi. A "flandriai oroszlánok használata a kor heraldikai szabályai alapján rokonságot feltételez. A címer időbélyegként, és hiteleshelyként pótolja az elveszett dokumentációkat, a család névvel együtt. Az angol történelmi feljegyzések alapján a de Dinan, és a de Herteland (Hertilande) családokat Angliában anglo-breton eredettel illetik. Sok kitüntetett családtagjaik közül jelentősebb Alan de Hertilande clerk (jegyző) 1201. London St. Paul's katedrális. (Thomas Stapleton, Edit Greenway 1968. London)

Későbbiekben a "de Dinan" és a de Herteland család birtok viszony alapján is szétválik. Így a de Herteland család már Hertland vagy Hartland ősi fészkét őrzi. Ezt a nevet használta I. Edward azaz Nyakigláb Eduárd angol király "Herteland barónia" megalapításakor. A de Dinan család III. Henriktől új birtokadományban részesült, amely után "Dinham"-ra változtatta családnevét. Oliver de Dinham részére "Lord of Herteland" rangot adományozott III. Henrik.

A de Herteland (kiejtve: Hertelend) ősünk Magyarországra kerülése II. Henrik angol király elsőszülött fiának Henrik ifjabb királynak köszönhető, Amikor apja döntése értelmében Richardot kívánja királynak trónviszály következtében, a megvádolt, rágalmazott nejét Capet Margitot ki kellett menteni Angliából, ősünk védelmező lovagjai között volt. A
kimenekítést végző lovagok közül aki életben maradt, megsebesült, és kegyvesztett lett "Oroszlánszívű Richardnál". Így ősünk 1186. aug. 20-án indult Párizsból a Johannita lovagi kisérettel Capet Margit özvegy ifjabb királynéval, III. Béla magyar király udvarába. Mivel a hódoltsági területen élő családtagjaink minden nyoma, okmánya eltünt, csak "Tamás de Hertelend et Lak" maradt életben 1481-től (királyi ember) Zala vármegyében. Aki a családi feljegyzések szerint a Tolna vármegyei Hertelendről (Hőgyész melletti romok) származik. Dokumentumként értékelhető a Baranya vármegyei Kis és Nagyhertelend, Horváthertelend, Tolna vármegyei Hertelend, és Hertelendi puszta. Az eredeti latin nyelvű dokumentumok, országbírói, káptalani, konventi írások, feljegyzések, amely alapján 1524-ig II.Lajos királyig a "de Hertelend" családnevet használták felmenőink. Majd a máig érvényes családnevet: Hertelendi és Vindornyalaki Hertelendy, I. Ferdinánd magyar király adomány engedélyén alapul.

Ezt bizonyítja IX. Bonifác pápa Roma, 1401, jan. 4-én kelt bullája, amelyben "Stephani de Hertelend" fiának Benedictusnak adományozza Hagymás Szent Imre herceg tiszteletére szentelt plébániáját Baranya vármegyében.

Szécheni Frank országbíró, Visegrád 1398-ban hatalmaskodásért idézi "Antonius de Hertelend" Baranya vármegyei birtokost, Bátmonostori László familiárisát.

"Demetrius de Hertelend" királyi ember a szekszárdi konventnél 1456-ban.

Birtok bejárásnál szomszéd birtokos Tolna vármegyében "Franciscus de Hertelend".

Tolna vármegyében földbirtokos, szolgabíró " Georgicus de Hertelend" a szekszárdi és a
szegedi konvent feljegyzései alapján. Neje Anna de Ewchen (Öcsényi) a szekszárdi konvent feljegyzése alapján.

A családnevek átírását, aktualizálását név és történelemhamisításnak tekintem, mivel családnevet csak a "király okmányszerűen"változtathat. Sem írástudóknak, sem hiteles-helynek, stb. erre nincs jogosultsága! Így a Pécsváradi káptalan – konvent latin nyelvű dokumentációinak név, stb. magyarosított aktualizált név és foglalkozás fordítása helytelen.

Ide tartozik Koller József, Pécsi Egyházmegye levéltáros kanonokjának Rómában a Pápai Levéltárakban
történő adatgyűjtésének kivonatolt, és dokumentumként nyilvánosságra került adatai, helység és plébánia templom (ecclésia) megnevezései. Pl.: Horcholond, amely a leírásnak hitelesen megfelel, de a tényszerű megjegyzése elmarad. Ilyen helység nem volt Baranya vármegyében.

Viszont a nyilvántartás szerint Hertelend már a 12. században rendelkezett plébánia templommal. Majd a konventek később többször ezt megerősítik, A Tolna vármegyei Hertelend létezését a Fehérvári konvent említi, hogy
nemesek nevéből ered.

Tamás de Hertelend et Lak-tól a család levezethető.


                                                                                  Szombathely, 2023. március 16.
                                                                                          Hertelendy István

Források:
Franciaország: Breton History – Dinan család genealógiája
Bayeux goblein – francia történelmi értelmezése, az angol eltér.
Katherina Keats Rohan: Breton-i lovagrend a 12 – 13.században.
Frédéric Morvan: Arthur legenda és a breton lovagság.
Michael Pastoureau: Arthur legenda értelmezése
Cristine Ferlapin- Acher,Denis Hüe: Rokon fogalma a legendáriumban.
Normandia Heraldikai Bibliatékája: L.Hablot,Jean Francois Nieus
Angol:
Full texe Devon notes and queries – internetetes archiv: Hartland point legendája
History Anglicanea: Herteland or Hertilande családnév felvétel
Estonian History: www.nationsstates.net/page: Herteland
Fasti Ecclesiane Anglicanae 1066-1300 St. Paul's London (103-115)
Brittany Dukes & Nobility Table of Conteus Chap 4.
Edit Greenway London 1968: Alan de Hertilande clerk and many others
Sub Regias Angliae – Thomas Stapleton: Alan de Hertilande jegyző
Tristan Risdon: Feljegyzések Devon megyéről
Feudális bárók és tartók 75.- 76.könyv Barónia Hertland or Herteland
Magyar:
Nagy Iván: Nemes családok és címerei
Bonifác pápa Roma 1401. jan.4. Bullája
Koller József feljegyzései
Fehérvári, Szekszárdi, Pécsváradi, Szegedi Káptalan – konvent
Családi címerek: 1083 Hóditó Vilmos angol király, 1718 III.Károly magyar király
A címerek a királyi könyvekben nem lettek bevezetve, mivel az első hiteles, és
jogfolytonos.

.

Újkor.hu: Penyaskó Tamás

Egy magyar királyné ismeretlen portréja a krónikás források tükrében

Capet Margitról az emlékezetnek íródott krónikás források elbeszélései fontos adalékul szolgálnak III. Béla király második felesége életének vizsgálatához. Az Árpád-kori magyar-francia dinasztikus kapcsolatok közvetlen intenzitását megrajzoló történetírói munkák jelentős részét mára digitalizálták. Így a szélesebb olvasóközönség számára elektronikus úton is hozzáférhető forráskiadványok kínálta lehetőségeket kihasználva összegyűjtöttem a 13. századi angol és francia területeken keletkezett elbeszélő források ama bejegyzéseit, amelyek révén a hányatott sorsú magyar királyné életéről többletinformációhoz juthatunk, egyben a Capet Margitról szóló elszórt magyar nyelvű ismeretanyag egységesebb képet kaphat.

Az Árpád-kor harminc királynéjáról mindössze négy esetében ismerünk néhány elejtett szónál többet – Capet Margit az egyik. A korszakkal foglalkozó hazai tudományos munkák döntő többsége, az adatolhatóságból kifolyólag, Margit személyét III. Béla királyhoz kötötten, érintőlegesen, legtöbbször átvétel formájában tárgyalja. A Zsoldos Attila által vizsgált királynéi intézmény Margit esetében még nem alkalmazható, mivel annak az Aranybulla kiadását követő évtizedekben alakult ki a jogi formája. Két konkrétan Margittal foglalkozó írás a századforduló idejéről maradt ránk: az egyiket Kropf Lajos 1900-ban, a másikat Karl Lajos 1910-ben publikálta a Századokban. Következésképpen a külhoni primer források különleges kapcsolati elemet képeznek Margit személyéhez, amely magas szintű érintkezési pont a magyar-francia és a magyar-angol relációkban.

Királyi paktum a bölcső felett

A Capeting-dinasztia Courtenay ágából származó Margit 1158-ban született VII. (Ifjú) Lajos (1137–1180) francia király és második felesége, Kasztíliai Konstancia házasságából. A külhoni kútfők Margit életével kapcsolatos krónikabejegyzései közül – az események sorrendiségét követve – egy normandiai kútfő, a Mont Saint-Michel-i bencés szerzetes Torigni Robert krónikája az első. 1160. november 2-án, a normandiai Neubourgban egy házassági megegyezés jött létre VII. Lajos és II. Henrik (1154–1189) angol király között. A politikai aktus mögött, mert kétségtelenül az volt, az ambivalens angol-francia politikai viszony új alapokra történő helyezése állt. Mivel az angliai normann dinasztia 1154-ben kihalt, az Anjouk hatalomra jutásával a feudális széttagolódásnak köszönhetően a francia koronabirtokok jelentős része angol érdekszférába került. A központosító törekvéseik által egyre inkább megerősödő Capetingek VII. Lajos idejére már túl szűknek érezték a királyi koronabirtokokra korlátozódó Île-de-France térségét. Ezért a párizsi udvar legfőbb célkitűzése a Korona korábbi birtokainak visszaszerzésére irányult, ami természetszerűleg állandó konfliktushelyzetet eredményezett a két dinasztia között. A helyzet normalizálását mi sem mozdíthatta jobban elő, mint egy jól időzített házasság.

Így az akkor kétéves Margitot, Vexin grófnőjét gyermekházasságra léptették a nála három esztendővel idősebb Henrik királyi herceggel, II. Henrik másodszülött fiával. A két királyság politikai status quoját biztosító frigy megkötésére a kis arát az a Becket Tamás vitte Párizsba, akit tíz évvel később Margit apósának négy lovagja a canterburyi székesegyház oltáránál meggyilkolt. Torigni Robert egy másik műve, a Continuatio Beccensis a megállapodás részleteibe is bepillantást enged. Eszerint a megállapodás tárgyát képezte Margit hozománya, amely Angliában Lincoln városát, valamint 1000 fontot és 300 lovagdíjat foglalt magában, míg Normandia vonatkozásában mindez Avranches városával, két kastéllyal, 1000 fonttal és 200 lovagdíjjal egészült ki. Anyja, Konstancia még az év szeptemberében egy compostelai zarándoklatról visszatérve húga, Adél világrahozatalakor meghalt. Margit gyermekéveiről az akkor száműzetésben élő angol egyházfő, Becket Tamás és Salisbury-i János angol teológus püspök fennmaradt levelezése nyújt csekélyke információt.

Margit, az ifjú királyné

A következő Margitról szóló lejegyzések az 1170-es évvel kezdődően bukkannak fel. A jelentőségteljes év nemcsak a szeretett főpap Becket Tamás, egykori lelki kísérője és gyóntatója elvesztését jelentette Margitnak, hanem férje, Henrik királyi herceg május 24-ei megkoronázását a Westminster apátsági templomban. Mivel VII. Lajos nemtetszését fejezte ki amiatt, hogy lánya a koronázási ordóban nem kapott helyet – legalábbis Torigni Robert és Radulfi de Diceto elbeszélésében –, ezért 1172. augusztus 27-én a winchesteri székesegyházban Margit – mint társuralkodó – fejére helyezték azt a diadém jellegű koronát, amely ma – nagy valószínűséggel – a Magyar Nemzeti Múzeum Árpád-kori gyűjteményes anyagában található. 1173. február 21-én III. Sándor pápa Segniben szentté avatta Becket Tamást. A szent canterburyi ideiglenes sírhelyéhez 1175-ben Henrik királyi herceg is elzarándokolt – vélhetőleg Margittal együtt. Margit hamarosan szembesülni kényszerült kora társadalmának elvárásaival. Ebben a társadalomban a nőnek, még ha úrnő volt is, minden hatalma termékenységéből fakadt, abból, hogy gyermeket, örököst adott urának, biztosítva ezzel a család, a dinasztia jövőjét. 1177-ben fiút szült. A gyermek a keresztségben a Vilmos nevet kapta. Sajnálatos módon Margitnak mindössze három napra adatott csak meg az anyaság öröme – soha többet.

A megvádolt királyné

Henrik négy évvel később fondorlatos lépésre szánta el magát, amely mögött a törvényes öröklés megoldatlansága állhatott. Nyilvánosan megvádolt egy férfit, hogy bűnös viszonyt folytat feleségével. Hogy ki volt a megnevezett személy?

Erre Londonban, a templomos lovagok kerek templomában kaphatunk választ; ott található Striguil és Pembroke első nagyurának, William Marshall domborműves sírkőlapja. Az 1182-ben kirobbant szerelmi ügy főszereplője az a lovag lett, akit Angliában és Normandiában egyaránt félve tiszteltek, aki magának a lovagság eszményének megtestesítője volt kortársai szemében. Henrik súlyos vádja a nős lovag esetében kimerítette a házasságtörés bűnét, mi több, kétségbe vonta annak "fiúi" és alattvalói hűségét, tisztességét és becsületét. A kényes ügy tisztázására a normandiai Caenban, az udvari tanács előtt került sor, ahol a lovag párviadalra hívta ki Henriket, amit az nem fogadott el – ezzel bizonyosságot nyert mindenki előtt az igazság. Mint ahogy ez a William Marshall cselekedeteit ünnepélyesen megörökítő – fia, Gilbert kérésére íródott – anglo-normann nyelvű költemény, a L'histoire de Guillaume le Maréchal soraiból is kitűnik.

Egy angol kútfő, Roger of Hoveden krónikája elbeszéli, hogy Henrik hazaküldte 1183 februárjában Margitot öccse, II. Fülöp udvarába. Néhány hónappal később Henrik Martelben életét vesztette. Gualterus Mapes a De nugis curialumban közli, hogy Henrik Szent Barnabás apostol napján, június 11-én hunyt el betegség következtében. Még ugyanabban az évben, december 6-án, Szent Miklós napján megegyezés jött létre II. Henrik és II. Fülöp között, amely a frissen megözvegyült meny és nővér, Margit további sorsát éppúgy érintette, mint a stratégiailag fontos gisorsi várat.

Egy özvegy királyné értéke a politika sakktábláján

A világban, amelyben Margit élt, egy nő nem maradhatott egyedül családi vagy közösségi támasz nélkül. Margit tehát visszakerült féltestvére, II. Fülöp hatalma alá. Az özvegyi státus társadalmi megítélése jó volt a korszakban: közvetlenül a szüzesség után következett, de csak abban az esetben, ha önmegtartóztató élet társult hozzá. Margit, ha lett volna gyermeke, egy fiú, aki idős éveiben gondoskodik róla, lehet, hogy az "öncélú" függetlenséget választja, mint számos özvegységre jutott úrinő. De nem volt. Maradt a két általánosan elfogadott megoldás: kolostorba vonul vagy új férjet kap egy mindenkinek előnyös házasságkötés révén. Margit ez utóbbit választotta. Hoveden krónikája tudósít III. Béla házasságkötési szándékáról. A rövid feljegyzés elbeszéli, hogy Béla király követeket küldött Rouenbe, az angol királyi udvarba II. Henrik unokája, az akkor 13 éves Richenza (Matilda), III. (Oroszlán) Henrik szász herceg lánya kezéért – eredménytelenül.

A francia udvarban történtekről a számos kútfőből merítő Albericus világkrónikájában olvashatunk. A távoli és ismeretlen magyar történések iránt élénk érdeklődést mutató troisfontaines-i ciszterci szerzetes az 1185. évnél jegyezte le azt a sorsszerű történést, amely Margit életállapotát megváltoztatta. Elbeszéli, hogy a magyar király követei (egykori párizsi peregrinusok, vagyis III. Béla udvarából magasabb egyetemi képzésre küldött egyháziak mint Jób esztergomi érsek, Adorján budai prépost és kancellár, illetve az ismeretlen jogállású Mihály) házassági ajánlattal keresték fel II. Fülöpöt. A jelentőségteljes esemény megörökítését egy Saint-Denis-i kódexdíszítő festő, illuminátor közvetítése révén ismerjük. A British Library kézirat gyűjteményében található, miniatúrába foglalt képen III. Béla követei láthatóak, amint a francia uralkodótól nőül kérik az özvegy királynét. A Margitról készült egyetlen portréértékű ábrázolás információs értéke nem lebecsülendő, valóságszerűségét azonban túlzás lenne számon kérni a 13. századi kéziratfestőn.

Ezzel az aktussal állhat szoros összefüggésben az a tételes jövedelemjegyzék, amelyet jelenleg a párizsi Nemzeti Levéltárban őriznek. A dokumentum készítésének célját illetően a magyar történettudomány megosztott. Korántsem biztos, hogy a házasságkötéssel kapcsolatosan készült. Annyi bizonyos, hogy a benne foglaltakról a párizsi királyi udvarban is értesültek. A francia krónikás források közül a Saint-Denis-i történetíró Rigordus, Alberik, Auxerre-i Róbert, illetve Guillelmus Brito tudósít III. Béla és Capet Margit 1186. évi házasságkötéséről.

" class="glossaryLink ">Marczali Henrik. Athenaeum. Budapest, 1901. " class="glossaryLink ">Szentpétery Imre: Oklevéltani naptár. Akadémiai Kiadó. Budapest 1974.

II. Fülöp hatalmi terveihez illeszkedően Margit 5500 márka ezüst (2750 font) évjáradék ellenében lemondott birtokairól, köztük a francia koronabirtokok kiterjesztését elősegítő Vexin grófságról. III. Béla valódi szándékait nem ismerjük. Feltehetőleg jelzésértékű volt az Apostoli Szentszék irányába, hogy olyan uralkodóházból választott feleséget, amely törekvéseit – elsősorban a Szentföld vonatkozásában – támogatta. Továbbá nem zárható ki, hogy a magyar uralkodónak Bizánccal kapcsolatban határozott elképzelései voltak. Ezt látszik alátámasztani lánya Margit (Mária) 1186-ban történt házasságkötése az Angelosz-házbeli II. Izsák császárral (1185–1195, 1203–1204), amelyről Niketas Choniates és Geórgiosz Akropolitész világkrónikájából értesülhetünk. Radulfi de Diceto ismerteti feljegyzésében, hogy Margit augusztus 24-ig Párizsban tartózkodott. Ezt követően útra kelt Magyarországra, ahol a magyar uralkodó esztergomi királyi várában feleségül vette.

A királyi pár életének részleteit írott forrásadatok hiányában nem ismerjük. A házasságuk tizenegy esztendeje alatt keletkezett okleveles, illetve hiteleshelyi forrásanyagok kizárólag jogi természetűek. Annyi bizonyos, hogy házasságuk gyermektelen maradt. Viszonyuk feltételezhetően kiegyensúlyozott volt, legalábbis erre enged következtetni például Béla vele szembe helyezkedő anyjának, Eufrozina királynénak száműzése. Nyilvánvalóan Margit is rendelkezett királynéi udvarral, birtokokkal és azok jövedelmével. Királynéi szerepének súlya kimutatható a 12. század végén keletkezett királyi és a francia anyaházú szerzetesrendek építészeti produktumainál is.

Az utolsó információk Margitról

A külhoni elbeszélő források III. Béla király 1196. évi halálát még lejegyezték, a királynéról többet nem tesznek említést. Margit magyarországi életéről az eddigiekben felhasznált kútfők további információt nem hoznak felszínre. A Türoszi Vilmos krónikáját folytató Ernoul – a krónikás források szokásos terjedelméhez képest – Margitról viszonylag hosszan megemlékezik. Közléséből kiderül, hogy Margit Dél-Itáliából a tengeri utat választva zarándoklatra indult a Szentföldre. Auxerre-i Róbert krónikájában az 1197. évnél szűkszavúan már csak az özvegy királyné halálhírét jegyezte le. Radulfi de Diceto elbeszéli, hogy Akkóban halt meg – ezt az értesülést egy másik szöveghely is támogatja, amely a már fentebb említett Ernoul tollából származik. Ernoul tudni véli azt is, hogy Margitot a türoszi székesegyházban helyezték örök nyugalomra.

Capet Margit utóélete

Margit kultúra iránti fogékonyságát és tevékeny szerepvállalását a régészeti és művészettörténeti kutatások tárták fel az esztergomi palota és a palotakápolna vonatkozásában. Továbbá a szintúgy Esztergomban található Szent Tamás hegyfoki prépostság és káptalan építéstörténetében is kimutatható a Margittal érkezett francia mesterek magyarországi szerepe, ahogyan azt a kutatás a zsámbéki, óbudai, pilisi, somogyvár, jánoshidai, bényi, vérteszentkereszti ásatások során előkerült faragványok és kora gótikus építészeti megoldások alapján is feltételezi.

A magyar egyháztörténet szempontjából Becket Szent Tamás magyarországi tiszteletének kezdetei Lukács esztergomi érsek mellett nagy valószínűséggel Margit személyéhez is szorosan köthetőek. (A szentéletű mártír érsek könyökcsont ereklyéje Dezső csanádi püspök "kalandos" kimenetelű canterburyi tartózkodásával függhet össze, ekkor, 1220. július 7-én került sor a szent maradványainak átvitelére egy méltóbb helyre.)

Capet Margit hányatott életének harminckilenc évéből huszonötöt töltött királynéi méltóságban, ebből tizenegy esztendőt a magyar trón társuralkodójaként. A külhoni kútfőkből feltárulkozó Margit-kép nemcsak érdekes adalékkal szolgál a dinasztikus házasságkötések hátterében meghúzódó politikai szempontokat illetően, de bepillantást enged a középkor a nők helyével és szerepével kapcsolatos gondolkodásmódjába is. E két tényező együttes hatását kell látnunk Margit kulturális szerepvállalásában is, amely a későbbiekben meghatározónak bizonyult a magyar egyházi, gazdasági és politikai élet alakulásában.

Narratív források:

Paul Scheffer-Boichorst (kiad.): Albericus Trium Fontium

Rigordus: Gesta Philippi II Augusti regis Francorum.

O. Holder-Egger (kiad.): Roberti Canonici S. Mariani Autissiodorensis Chronicon. in: Monumenta Germaniae historica. Scriptores 26.

Mme Ve J. Renouard (kiad.): Chronique d'Ernoul et de Bernard le Trésorier.

Paul Meyer (kiad.): L'histoire de Guillaume le Maréchal, comte de Striguil et de Pembroke, régent d'Angleterre de 1216 à 1219: poème français.

William Stubbs (kiad.): Roger of Hoveden: Gesta Regis Henrici Secundi et Gesta Regis Ricardi Benedicti abbatis.

William Stubbs (kiad.): Roger of Hoveden: Chronica Magistri Rogeri de Houedene.

William Stubbs (kiad.): Radulfi de Diceto Decani Lundoniensis Opera Historica. The Historical Works of Master Ralph de Diceto, Dean of London. London, 1876. Rolls Series 68.

Narratív források digitalizált elérhetőségei:

Ernoul krónikája: https://archive.org/details/chroniquedernoul00ernouoft Letöltési ideje: 2018. június 12.

Randulfi de Diceto történeti munkái: https://archive.org/stream/radulfidedicetod02dice#page/n7/mode/2up Letöltés ideje: 2018. június 12.

Roger of Hoveden krónikája: https://archive.org/details/chronicamagistri02roge Letöltés ideje: 2018. június 12.

Roger of Hoveden gestája: https://archive.org/details/gestaregishenric01stub Letöltés ideje: 2018. június 12.

William Marshall története: https://archive.org/details/lhistoiredeguill01meyeuoft Letöltési ideje: 2018. június 12.

Ajánlott irodalom:

A bizánci irodalom kistükre. Szerk. Dimitriosz Hadzisz. Európa Könyvkiadó. Budapest, 1974.

A magyar történet kútfőinek története. Szerk: https://ujkor.hu/content/marczali-henrik-a-tegnap-tortenesze

" class="glossaryLink ">Marczali Henrik. Athenaeum. Budapest, 1901.

Solymosi László: Magyar főpapok angliai zarándoklata 1220-ban. In: Történelmi Szemle, 55. (2013) 4.

https://ujkor.hu/content/az-okleveltan-nagymestere-136-eve-szuletett-szentpetery-imre

" class="glossaryLink ">Szentpétery Imre: Oklevéltani naptár. Akadémiai Kiadó. Budapest 1974.

Zsoldos Attila: Magyarország világi archontológiája 1000–1301. História–MTA Történettudományi Intézete. Budapest, 2011.

Újkor.hu: Szeghő Patrik

Szent László, a Kerekasztal lovagja

A Lászlóból Lancelot: Magyar király a Kerekasztal lovagjai között? (László to Lancelot: Hungarian Kings, Arthurian Knights) címmel került megrendezésre a Magyar Hagiográfiai Társaság őszi programsorozatának első eseménye. Az ELTE BTK https://ujkor.hu/content/szekfu-gyula-es-ami-utana-kovetkezik" class="glossaryLink ">Szekfű Gyula Könyvtárban angol nyelven megtartott előadást Sághy Marianne bevezetőjét követően Stephen L. Pow kanadai középkorász, a Közép-európai Egyetem több nyelven – így részben magyarul is – beszélő doktorjelöltje tartotta. Bár az előadó elsődleges kutatási területe Mongólia történetéhez kapcsolódik, tudományos érdeklődése az utóbbi másfél évben a középkori magyar történelemre is kiterjedt. Előadásában Sir Lancelot a lovagi irodalomban[1] megjelenő karakterének eredetére, mitológiai előzményeire kereste a választ, ugyanis a Artúr-mondakörből és az azt feldolgozó művekből 1180 előtt a lovag személye kimaradt.
Noha Lancelot hirtelen felbukkanása már korábban a tudományos érdeklődés figyelmébe került, a válaszkeresést mindmáig bonyolította, hogy a karakter előzményét adó őstípusnak nyoma sincs a kelta mondavilágban. Ennek tükrében a brit, német és francia középkorászok elvetették a karakter "szigeti" származását (azaz úgy vélték, alakját nem a brit szigetek kelta, esetleg angolszász vagy viking világa alkotta meg), s eredetét a kontinentális Európában próbálták meglelni. Többségük egyetértett abban, hogy Lancelot karakterét később emelhették vagy toldhatták be a Kerekasztal lovagjai közé, azonban kielégítő tudományos magyarázattal a "jövevény" eredetével kapcsolatban egyikük sem tudott szolgálni. A 20. század vége felé egyes kutatók szigeti származást feltételezve kezdtek vizsgálódni, s Lancelot alakjában kelta vagy tágabb értelemben vett indoeurópai őstípusokat véltek felfedezni. Ezek az elméletek viszont nem vizsgálták vagy megkerülték a kérdést, hogy Lancelot miért csak az 1180-as években került Artúr király lovagjai közé.
Stephen L. Pow kutatása Sir Lancelot karakterének ihletőjét I. Szent László magyar uralkodó képében találta meg. Az árpádházi király kanonizációja (1180-as évek), majd szentté avatása (1192) időben átfedte Sir Lancelot megjelenését a lovagi irodalomban, ugyanis az előzmények nélküli lovag a 1180 és 1190 közötti szűk időszakban egyszer csak hat különböző munkában is előkerült.[2] Az előadó érdeklődését épp e hirtelen felbukkanás keltette fel, hiszen például a 12. század első felében élő és alkotó Monmouth-i Gottfried (Geoffrey of Monmouth) walesi krónikás munkáiban Lancelot még hiányzott a Kerekasztal lovagjai közül.

Az első verses lovageposzok, amelyek Lancelot személyét említették, egy rövid időszakban, 1180 és 1190 között keletkezhettek, két szerző, a francia Chrétien de Troyes, valamint a német Ulrich von Zatzikhoven nyomán. Chrétienről keveset tud az utókor, így azok a közvetlen indítékok, amelyekkel magyarázható lenne Lancelot váratlan szerepeltetése öt egymást követő lovagregényében, ismeretlenek maradnak előttünk. A Lancelot, a Kordé Lovagja című munkájának bevezetőjében a szerző azonban világossá teszi, hogy a lovagtörténetet nem saját késztetésből, hanem a mecénása, a "Champagne-i úrnő", azaz Capet Mária hercegnő (II. Fülöp Ágost francia király húga) óhajára vetette papírra:

Champagne-i úrnőm arra kért,
hogy kedvéért írnék regényt –
ím, belefogok szívesen,
mert érte mindig megteszem,
mit csak halandó megtehet,
s ebben hízelgés nem vezet;
habár jól tudom, hogy sokan
kezdenék mézesmázosan
szólva – s igaz lenn a szó –:
"Nincs hölgy őhozzá fogható,
épp úgy több valamennyinél,
mint a langyos májusi szél
a fagyos téli viharnál."
Hitemre, az ily szavaknál
a nyelvem elakad, dadog,
más szólna: "Grófnő, úgy ragyog
királynék között szépsége,
mint a csiszolt gyémánt fénye,
ha kavicsok közé teszik";
habár színvaló mindegyik,
én ilyet sosem mondanék.
Ám azt mondom, hogy többet ért
e műben úrnőm tanácsa,
mint műgondom fáradsága.
A Kordé Lovagja könyvét
kezdi Chrétien, a grófnét
követi a téma, s szellem,
ami az én részem ebben:
figyelem s csín, mellyel költök.
Részlet a Lancelot, a Kordé Lovagja bevezetőjéből
(Fordította Vaskó Péter)[3]

A fent említett mű a harmadik volt a Lancelot-ot felvonultató öt lovageposz közül, de az első, amelyben a lovag főszereplővé lépett elő. Az 1180-as évek végén Chrétien váratlanul eltűnik a tudomány látóköréből, feltételezhetően azért, mert – valamikor 1189 és 1192 között – a harmadik keresztes hadjáratban halálát lelte.
A francia alkotásai mellett Zatzikhoven Lanzelet című német nyelvű munkáját kell megemlítünk, amely 1190 körül keletkezhetett. Lovageposzában a szerző említést tesz arról, hogy a Lanzelet megírásához külföldi forrásokra is támaszkodott. A harmadik keresztes hadjáratból német földön keresztül hazavonuló I. Oroszlánszívű Richárd angol királyt VI, Henrik német-római császár fogságba ejtette, Zatzikhoven minden bizonnyal ekkor hallott először Sir Lancelotról az angol kereszteslovagok elbeszélései nyomán.
A karakter irodalmi megjelenésének idejét ismerve az előadó figyelme a korabeli politikai események vizsgálata felé fordult, megpróbált ugyanis olyan hatalmi motivációra lelni, amely magyarázattal szolgálhatott volna Lancelot felbukkanására. Kutakodása átlépte Nyugat-Európa határait, így jutott el a Magyar Királysághoz, amelyben a pár évvel korábban trónra került III. Béla legitimációs problémákkal volt kénytelen szembenézni. Az elődje és bátyja, III. István és I. Manuél Komnénosz[4] bizánci császár közötti, a két ország évtizedes ellenségeskedését lezáró egyezség miatt az ekkor 15 éves Béla herceg Konstantinápolyba került. Itt bizánci nevelésben részesült, felvette az Alexiosz nevet, a császár pedig – fiú utód híján ekkor még – a birodalom trónörökösének szánta, s eljegyezte vele az elsőszülött lányát, Máriát.

Azonban Béla sorsa rövid idő leforgása alatt merőben új irányt vett: egyrészt Manuélnek 1169 őszén fia született, így Béla nem volt többé a bizánci trón várományosa, másrészt bátyja 1172-ben váratlanul elhalálozott. Béla bizánci neveltetése, továbbá vélt és valós bizánci kötődései miatt viszont egyes magyar egyházi méltóságok és világi urak – édesanyjával, Eufrozinával az élükön – inkább öccsét, Géza herceget látták volna a magyar trónon. Az esztergomi érsek ennek megfelelően nem volt hajlandó Bélát királlyá koronázni, így – III. Sándor pápa utasítására – a ceremóniát végül a kalocsai érseknek kellett levezetnie. Ezt követően döntött a magyar uralkodó I. László király szentté avatása mellett, amellyel Stephen L. Pow szerint III. Béla saját uralma egyházi legitimációját kívánta megerősíteni. Szent László csodáinak összeírásával párhuzamosan az 1180-as években egy lehetséges dinasztikus házasságkötés okán megélénkültek a francia-magyar diplomáciai kapcsolatok. Az előadó feltételezése szerint a két uralkodóház, a francia Capetek és a magyar Árpádok közeledésének lehetett az eredménye Lancelot karakterének megjelenése Chrétien lovagregényeiben, és alakja arra az I. Lászlóra épült, akinek szentté avatását III. Béla saját legitimációjának megerősítésére rendelte el. (Egyes vélekedések szerint Szent László hermája inkább Béla vonásait viselik, semmint a szentét.)
A házasságkötés okán 1184-ben magyar követek érkeztek II. Fülöp Ágost király udvarába, s ekkor Lancelot először feltűnik Chrétien lovagregényeiben, majd csakhamar azok főszereplőjévé avanzsál. Annak ellenére, hogy III. Béla a korabeli Európa egyik leggazdagabb királyságának uralkodója volt, egyes körök a francia királyi udvarban ellenezték a dinasztikus házasságot, mert Bélát "csupán" egy keleti, "ismeretlen" ország királyának vélték. (A bizánci trón egykori várományosaként személyét "még keletibbnek" ítélhették meg.) Ennek ellenére 1186-ra sikerült véglegesíteni a házasság részleteit, majd III. Béla feleségül vette azt a Capet Margitot,[5] aki nemcsak II. Fülöp Ágost francia királynak volt a féltestvére, de annak a Champagne-i Mária hercegnőnek is, aki Chrétien de Troyes támogatója, pártfogója volt. A "keleti házasság" elfogadtatása okán Chrétien feltételezhetően kénytelen volt Champagne-i Mária leendő sógora, III. Béla hős ősének, László királynak szentelni munkákat.

A politikai háttérindítékok mellett az írott forrásokkal, azaz Chrétien és Zatzikhoven munkáival is bizonyítható az előadó által feltételezett kapcsolat Szent László és Lancelot között. Szent László gyermek- és ifjúkora mindkét szerző számára ismert lehetett a 12. század elején keletkezett lengyel geszta, a Gesta principum Polonorum révén, amely vélhetően forrásként szolgálthatott a lovagregényeikhez. Bár az emberrablás motívuma a korábbi lovageposzokban is jelen volt, de a Lancelot, a Kordé Lovagja előtt nem hősies kiszabadítás formájában. Chrétien történetében az ismeretlen lovagként előlépő Lancelot bátor küzdelemben győzi le a Guinevere királynőt elrabló Meleagant. A hősies kiszabadítástörténet ötletét a Szent László és a leányrabló kun vitéz legendája ihlethette. A dinasztikus házasságkötés okán évekig tartózkodtak magyar követek a francia udvarban, s az udvari érintkezések nyomán Szent László alakját könnyen beemelhették először a középkori francia, majd a többi nyugat-európai lovageposz világába. A legendát megfestő középkori magyar templomfreskók a megmentett leányt Szent Lászlóra hajtott fejjel[6] ábrázolják, hasonlóan azokhoz az illusztrációkhoz, amelyek Guinevere és Lancelot esetét dolgozzák fel. (Mivel az utóbbiak történetében szerelmi szál is jelen volt, ezért a királynő és a lovag "összeborulása" általában bensőségesebb, intimebb formában került ábrázolásra.)
Az írott források és a politikai háttér mellett Pow etimológiai[7] szempontokkal is igazolni próbálta elképzelését. Bár a László és a Lancelot név között első ránézésre csekély kapcsolat fedezhető fel, a középkori latin egyházi, továbbá a köznyelven íródott világi források a különböző neveket gyakran több változatban is használták. Kiváltképp igaz ez a kelet-európai, elsősorban szláv eredetű nevek esetében, amelyeknek nem létezett korabeli latin, esetleg újlatin vagy germán megfelelője. Az előadó érvelése szerint a Lancelot név a László hallás utáni, fonetikus átírási kísérlet eredményeként keletkezhetett. A középkori francia, német és itáliai nyelvterületen a László név (amely a szláv Vladislav magyar formája volt eredetileg) különböző, hangváltással vagy -beszúrással "eltorzított" változatai ismertek. Az osztrák örökös tartományok területén keletkezett 14. századi krónikák például a Lasla és Lazlaw formát használták, miközben az észak- és dél-itáliai forrásokban felváltva alkalmazták a latin Ladislaus, valamint az olasz Lancelao és Lanzilao változatokat. A francia forrásokat vizsgálva szembetűnő, hogy Francois Villon 15. századi francia költő Hunyadi László nevét Lancelot formában írta át franciára. Hasonlóképpen tett az a Magyarországra küldött francia követ is, aki a 15. század végén Magyarország történetéről írva az összes László nevű magyar történelmi alak esetében a Lancelot átírást választotta. Mindezek mellett a francia források a 15. századi magyar csatakiáltást "Saint Las!" vagy "Lancelot!" formában jegyezték le. Figyelembe véve, hogy példák soráról és nem egyszeri, földrajzilag elkülönülő esetekről van tudomásunk, így a Lancelot név a magyar László név köznyelvi átirata (László -> Lazla /lazlá/ -> Lazlaw /lazló/ -> Lancelot /lanszló/) lehet Magyarországtól nyugatabbra.
A középkori irodalom egyik meghatározó szereplője, Lancelot tehát magyar eredetre vezethető vissza és dinasztikus házasságkötési tárgyalások terméke volt. A "keletről" érkező kultúrhatás nyomán Szent László – Lancelot képében – az ideális lovag megtestesítőjévé vált Franciaországban. A gyakorlatban mindez a 12. század politikai valóságát és hatalmi viszonyait tükrözi, amikor is a Magyar Királyságról alkotott kép és királyainak megítélése pozitív irányban változott meg Nyugat-Európában. A magyarokra a továbbiakban nem gonosz betolakodóként vagy vérszomjas fosztogatóként tekintettek, hanem a keresztény kultúrkör teljes jogú tagjaként. Noha egyes (tév)képzetek az "ismeretlen" és "messzi" Magyarországról továbbra is megmaradtak, azok immáron pozitív előjelet kaptak és lehetővé tették, hogy a nyugati fantázia szerepeltesse az Árpád-házi királyok alakjait a lovagregényekben.

[1]A lovagi irodalom – a lovagi hőstetteket és szerelmi kalandokat megéneklő verses lovageposzok – fénykora volt a 11-13. század közé tehető.

[2] A lovagregények keletkezési idejével (és sorrendjével) kapcsolatban az előadó Claude Luttrel, a középkori irodalom elismert kutatójának munkáját vette alapul, aki Chrétien írásait az 1180-as évekre helyezte. Korábbi kutatások a lovagregények keletkezési idejét az 1170-es, valamint az 1180-as évek elejére datálták.

[3] Troyes, Chrétien de. Lancelot, a Kordé Lovagja. Fordította Vaskó Péter. Budapest: Palimpszeszt Kulturális Alapítvány, 1999.

[4] I. Manuél I. Szent László magyar király lányának, Piroskának volt a fia.

[5] Capet (vagy Franciaországi) Margit II. Henrik angol király legidősebb fiának, az 1183-ban elhunyt Henrik trónörökösnek volt az özvegye.

[6] A legenda szerint a leány ölébe veszi a küzdelemben megfáradt Lászlót.

[7] A nyelvészet azon ága, amely a szavak eredetét kutatja.